Medvegyev: A Putyin elleni elfogatóparancsnak „szörnyű” következményei lesznek

medvegyev

„Szörnyű” következményei lesznek a nemzetközi jogra nézve a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Vlagyimir Putyin orosz elnök elleni elfogatóparancsának – közölte Dmitrij Medvegyev, az Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese, volt orosz elnök és miniszterelnök hétfőn.

A politikus a Telegram üzenetküldő alkalmazáson a testület bíráira utalva azt írta: „Úgy döntöttek, hogy egy olyan (...) atomhatalom elnökét állítják bíróság elé, amely nem vesz részt a Nemzetközi Büntetőbíróságban, ahogyan az Egyesült Államok és más országok sem”.

Az ICC március 18-án adott ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz elnök ellen, mert a testület szerint alapos a gyanú, hogy személyes büntetőjogi felelősség terheli gyerekek megszállt ukrajnai területekről történt kényszeráttelepítése miatt, ami háborús bűncselekmény. Oroszország nem részes állama az ICC működését megalapozó Római Statútumnak.

Medvegyev írásában hangsúlyozta: az ICC hitelessége már akkor megszűnt, amikor nem tett semmit az Egyesült Államok afganisztáni és iraki háborús bűntetteinek kivizsgálására.

Hozzáfűzte: a NATO nem fog háborút indítani, ha egy orosz hiperszonikus rakéta csapást mér a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra. Szerinte az ICC bírái túlértékelik szerepüket, amikor eljárást indítanak a legnagyobb atomhatalom ellen.

„Mindenki Isten és a rakéták figyelő szeme előtt jár. Teljes mértékben elképzelhető egy célzott csapás egy Onyiksz hiperszonikus robotrepülőgéppel az Északi-tengerről a hágai bíróság épületére. Lelőni, sajnos, nem lehet. A bíróság pedig csak egy szánalmas nemzetközi szervezet, nem egy NATO-ország lakossága. Tehát háborút sem fognak indítani. Pánikba esnek. És senki sem fogja sajnálni őket” – írta Medvegyev, arra biztatva a bírákat, hogy „alaposan kémleljék az éget”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?