Manfred Weber: szükség esetén Magyarország nélkül kell bevezetni olajembargót Oroszországgal szemben

Manfred Weber

Az Európai Unió tagországainak a közösségi szint helyett a kormányközi együttműködés keretében kell bevezetniük embargót az orosz kőolajra, ha Magyarország nem hajlandó csatlakozni – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője egy hétfői interjúban.

A német politikus az ntv német hírtelevízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács hétfőn kezdődő tanácskozásán megállapodásra kell jutni az orosz kőolajra kivetendő embargóról, mert Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt „erkölcsileg vállalhatatlan”, hogy naponta eurószázmilliós nagyságrendű összegek vándorolnak az EU-ból Moszkvába.

Manfred Weber ezzel összefüggésben kifogásolta a magyar kormány álláspontját.

„Őszintén szólva elegem van abból, hogy Orbán Viktor diktálja az ütemet” – mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Ha a magyar kormány „nem hajlandó felhagyni a blokáddal”, akkor el kell érni, hogy az EU a „leglassabbakat” hátrahagyva haladhasson előre – tette hozzá.

Mint mondta, „Orbán nem játszadozhat velünk”, szükség esetén közös, egységesen meghozott, EU-s szintű döntés nélkül is lehetséges az előrelépés, mert a tagállamok külön-külön, kormányközi megállapodások alapján is bevezethetik az embargót.

Hozzátette: az embargó körüli vita azt jelzi, hogy az EU-nak a cselekvőképesség megőrzése érdekében el kell távolodnia a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatali mechanizmustól.

Manfred Weber a többi között arról is szólt, hogy helyesnek tartja a CSU és a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) megegyezését a német kormánypártokkal – szociáldemokraták , Zöldek, liberálisok – a tervezett százmilliárd eurós haderőfejlesztési alapról. Kiemelte: „erős jelzés” a világnak, hogy Németország hajlandó beruházni a védelembe, de nem szabad megfeledkezni az európai perspektíváról, a nemzeti haderő erősítése mellett a közös európai védelmi képességek fejlesztéséről sem.

A koalíciós pártok és a szövetségi parlament alsóháza (Bundestag) legnagyobb ellenzéki erejét alkotó CDU/CSU pártszövetség vezetőinek vasárnap késő esti megegyezése szerint a kormánypártok vállalják, hogy a 100 milliárd eurót teljes egészében a hadsereg (Bundeswehr) fejlesztésére fordítják. A CDU/CSU cserébe vállalja, hogy biztosítja az új állami pénzügyi alap felállításához elengedhetetlen alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többséget a Bundestagban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?