Litvánia egyelőre fenntartja a Kalinyingráddal szembeni korlátozásokat

kalinyingrád
Vilnius |

Litvánia nem száll vitába az Európai Bizottság érvelésével, de az új szabályok kidolgozásáig fenntartja a Kalinyingrádra érvényes jelenlegi tranzitszabályokat, korlátozásokat – jelentette be Ingrida Simonyte litván miniszterelnök csütörtökön Vilniusban.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy nem szállnak vitába Brüsszellel, de – mint fogalmazott – „Litvániának új szabályokat kell kidolgoznia a teherforgalomra, addig pedig a jelenlegi eljárás marad érvényben”.

A kormányfő az Európai Bizottság szerdai nyilatkozatával kapcsolatban – miszerint Litvánia átengedheti az uniós szankciós listára került termékeket a Kalinyingrádba tartó vasútvonalon – úgy nyilatkozott: „nem volna észszerű” az orosz exklávéba szállítandó termékekről vitatkozni, ha ugyanis erre szánják az idejüket és az energiájukat, „az csak győzelmet jelent a Kreml számára”. Mint elmondta, a valódi figyelmet Ukrajna megsegítésére kell fordítani az orosz agresszió elleni küzdelemben.

A bizottság ajánlásával egybecsengően Litvánia külügyminisztériuma tegnap bejelentette, hogy át fogják engedni a vasúti teherforgalmat Fehéroroszországból az orosz exklávéba, azonban ellenőrizni fogják, hogy a szállítandó mennyiségek nem haladják-e meg az elmúlt három év átlagát. Ezzel akarják kiszűrni, hogy a szállítmányok a háború miatt haladnak át az országon vagy megfelelnek a korábban tapasztalt ottani kereslet kielégítéséhez szükséges mennyiségnek. Olyan termékekről van szó, melyeket az Európai Unióból a szankciók miatt tilos Oroszországba exportálni. Viszont Oroszország többi része felől Kalinyingrád szárazföldön, csak uniós országok területén keresztül érhető el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?