Liberális tálibok: akár 70 km-t is mehetnek egyedül a nők

Lemészárolták egy busz utasait a tálibok Afganisztánban

Csak közeli férfi rokon kíséretében tehetnek meg 72 kilométernél hosszabb távot a nők Afganisztánban.

Az „erények előmozdításáért és a bűn megelőzéséért” felelős minisztérium előírta azt is, hogy a sofőrök csak hidzsábot viselő nőt vehetnek fel, egyúttal felszólították az embereket, hogy ne hallgassanak zenét az autóban.

Az elmúlt hetekben megiltották olyan szappanoperák és műsorok sugárzását a tévében, amikben női színészek játszanak, a női műsorvezetők pedig szintén csak hidzsábban szerepelhetnek. hatalmat augusztusban újra megkaparintó tálibok az 1990-es években, előző hatalmuk idején burkát írtak elő a nők számára, és csak férfi társaságában mehettek el otthonról. Azonban most mégsem beszélhetünk érdemi lazításról, mivel egy tálib szóvivő szombaton bejelentette, hogy az új kormánynak nincs szüksége a testületre, ezért feloszlatták az ország választási bizottságát.

A választási bizottságot 2006-ban hozták létre Afganisztánban azzal a megbízatással, hogy szervezze meg és felügyelje az országban lezajló választásokat, beleértve ebbe az elnökválasztást is. A tálibok egyébként a héten megszüntették a választási panaszbizottság, illetve két minisztérium – a békeügyi és a parlamenti ügyekkel foglalkozó tárca – működését is. (444, Tx)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?