Letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát

Paul Rosenfeld
Washington |

New York államban letartóztattak egy férfit, aki Washingtonban fel akarta robbantani magát a novemberi időközi választás napján - jelentette az NBC televízió.

Az 56 éves Paul Rosenfeldet a New York városától mintegy 20 kilométernyire északra fekvő Tappan városkában, a házában tartóztatták le még kedden, de ezt csak szerdán, a vádemelést követően közölték az amerikai hatóságok.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azzal vádolja Rosenfeldet, hogy otthonában robbanószerkezetet készített, amellyel a washingtoni kongresszus épülete előtti téren akarta felrobbantani magát.

Tervéről augusztus óta rendszeresen leveleket és SMS-üzeneteket küldött egy pennsylvaniai újságírónak, aki értesítette a hatóságokat. 

Az FBI átkutatta a férfi otthonát, és az alagsorban megtalálta a házilag készített, működőképes pokolgépet, amelyet el is szállítottak. Rosenfeld bevallotta, hogy valóban merényletet tervezett november 6-ra, és azt is elmondta, hogy az interneten rendelte meg a készülékhez szükséges anyagokat. 

Rosenfeld egyedül cselekedett - közölte az FBI. A nyomozók szerint így akarta felhívni a figyelmet "radikális politikai nézeteire". A férfi ugyanis azt vallja, hogy a kormányzati tisztségviselőket - ókori görög mintára - sorshúzással kellene kiválasztani. 

"Rosenfeld terve az amerikai demokrácia elleni lépés volt" - idézte a CBS televízió a vádat emelő Geoffrey Berman ügyészt. 

A férfi ellen tömegpusztító szerkezet törvényellenes előállítása miatt emeltek vádat. Ez tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható. Továbbá vádat emeltek ellene tömegpusztító szerkezet államok közötti szállítása és robbanóanyag vásárlása miatt is, ennek a büntetési tétele szintén tíz évig terjedő szabadságvesztés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?