Lendvai: a kormányprogram "nagyra fújt luftballon"

Budapest |

<p>Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint csalódtak, akik azt várták, hogy a Fidesz kormányprogramjából megtudják, "amit eddig titkoltak előlük", hogy mire is készül a Fidesz.</p>

A szocialista politikus szerint a kormányprogram "nagyra fújt luftballon, ami kívül színes, belül üres", sok benne a jelszó, kevés a tartalom, több a kérdés mint a válasz, "konkrétum pedig szinte semmi".

Orbán Viktor kijelölt miniszterelnök szombaton nyújtotta be az Országgyűlésnek leendő kormánya tervezett programját. Lendvai Ildikó az MTI-hez eljuttatott közleményben a programra - a párt első reakciójaként - úgy reagált: a Fidesznek "vagy még mindig nincs kész a kormányprogramja, vagy még mindig rejtegeti azt, feltehetően az önkormányzati választásokig".
Mint írta: a program nemzeti együttműködésről, új társadalmi szerződésről beszél, de "az új társadalmi szerződésbe nem fér be a szavazóknak az a 47 százaléka, aki nem a Fideszre voksolt. Nehezen férnek be a munkavállalók, hiszen a programhoz még az oldalszám növelése céljából is csak a munkáltatókkal kötött megállapodást csatolták, a munkát végzőkkel ilyen egyesség nem született" - olvasható az MSZP elnökének közleményében.
Lendvai Ildikó szerint "a legnagyobb baj, hogy a leendő kormány még azokat sem tiszteli meg a terveibe való beavatással, akik rá szavaztak. E program szerint a kormány csak saját magával akar együttműködni, csak a hatalom megszerzésére szerződött".
A párt elnöke szerint a benyújtott kormányprogramból csupán azt tudjuk meg, amit eddig is mindenki tudott, hogy "az egészség minden embernek drága kincse"; "rendre is szükség van"; "otthonra mindenki vágyik", illetőleg "mindenki szeretne családot".
Továbbra sem lehet tudni azonban, hogy mi lesz az ígért adócsökkentéssel, amelyről "nemhogy egy árva gondolat, de egy árva szó sincs a programban" - írta Lendvai Ildikó.
Az MSZP arra is kíváncsi, miből lesz egymillió új munkahely, "ha csak ráolvasásból nem", a programból ugyanis - írja - "csak annyi derül ki, hogy az egykori fideszes kádereknek: Szász Károlynak, Mellár Tamásnak, Kaderják Péternek (akiket a program névszerit említ) újra lesz vezető állása". Az MSZP elnöke szerint a kormányprogramból nem lehet megtudni, mi lesz a családi pótlékkal, megőrzi-e reálértékét, "vagy csökkentik, mint első kormányzásuk idején", továbbá, hogy mi lesz a gyessel és a gyeddel.
A pártelnök szerint az sem derül ki, hogy "rontanak-e ismét a nyugdíjemelés szabályain", hogy vállalják-e a nyugdíjkorrekciós program folytatását, "megőrzik-e a méltányossági nyugdíjemelés lehetőségét, amit kormányzásuk idején megszüntettek". Az ugyan kiderül, hogy ők sem tudják visszaállítani a 13. havi nyugdíjat, de kifizetik-e 2011-től a törvénybe foglalt nyugdíjprémiumot - tette fel a kérdést Lendvai Ildikó.
Arra sem ad választ a benyújtott kormányprogram, hogy mitől lesz két hét múlva közbiztonság, megszüntetik vagy megőrzik a krízisalapot, illetve a segély helyett munkát ajánló és elváró "Út a munkához" programot, továbbá, hogy "van-e egyetlen konkrét javaslatuk a cigányság sorsáról" - írta az MSZP elnöke.
Hozzátette: kérdés az is, hogy melyek a konkrét tervek az iskolákkal, rendelőkkel, kórházakkal, és hogy miből akarnak több pénzt adni a sportnak, az egyházaknak "és korábbi ígéreteik szerint szinte mindenkinek".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?