Jens Stoltenberg: a NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére

Jens Stoltenberg

A NATO nem tervez csapatokat küldeni Ukrajna területére, erre vonatkozóan nem érkezett semmilyen kérés, de az ukránok felszerelést, lőszert, fegyvereket kérnek, amit mi biztosítunk, azonban ez nem tesz minket az orosz–ukrán konfliktus részesévé – szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön a tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozását lezáró sajtótájékoztatóján.

A főtitkár hangsúlyozta: az ukrajnai harctéri helyzet továbbra is súlyos, Ukrajnának több légvédelemre, lőszerre és segélyre van szüksége.

Üdvözölte, hogy a szövetségesek további hozzájárulásokat tettek Ukrajna védelme érdekében – ami magában fogalja Németország 600 millió eurós tüzérségi támogatását, 10 ezer drónt az Egyesült Királyságtól, rakétát és hadijárműveket Franciaországtól, valamint Finnország szerdán bejelentett 188 millió eurós segélycsomagját –, de felhívta a figyelmet, hogy „még ennél is többet kell tenni.”

„Támogatásunkat még szilárdabb és tartósabb alapokra kell helyeznünk. Szerdán a szövetségesek megállapodtak abban, hogy előrelépéseket tesznek a NATO-szerepvállalás keretrendszerének tervezésében, az Ukrajna számára szükséges biztonsági segítségnyújtás és kiképzés koordinálásával kapcsolatban. Ez a munka az elkövetkező hetekben folytatódik” – jelentette ki. Hozzátette, hogy ki kell alakítani egy olyan struktúrát, amely lehetővé teszi a nagyobb átláthatóságot és kiszámíthatóságot Ukrajna támogatása terén, pénzügyi kötelezettségvállalással alátámasztva.

Mint mondta, Oroszország még több csapatot mozgósít, „hajlandó embereket és anyagot áldozni a marginális nyereségért”, ezért van sürgős szükség Ukrajna azonnali támogatására.

„Alapvetően két forgatókönyv lehetséges: az egyik, hogy a NATO-szövetségesek képesek több támogatást mozgósítani, így Ukrajna több területet tud visszaszerezni. A másik pedig az, hogy nem vagyunk képesek erre. Akkor újra fennáll a veszélye annak, hogy Oroszország még több területet foglal el, ami még veszélyesebb helyzetet eredményez. Az egyetlen módja annak, hogy Ukrajnában tartós békét érjünk el, az, hogy az ukránoknak erős fegyveres erőkkel kell rendelkezniük” – hangoztatta.

A főtitkár hangsúlyozta, hogy Ukrajnában főként a légvédelmet kell erősíteni, ezért a szövetségesek megvizsgálják, van-e mód arra, hogy további légvédelmi rendszereket – különösen Patriot rendszereket – biztosítsanak.

Stoltenberg, miután csütörtökön tanácskozást folytatott a szövetség ázsiai-csendes-óceáni partnereivel, felhívta a figyelmet, hogy e térség biztonsága szorosan kapcsolódik a NATO-tagállamok biztonságához.

Szerinte „ezt az ukrajnai háború nagyon világosan mutatja, mivel Kína támogatja az orosz hadigazdaságot, kettős rendeltetésű felszereléseket szállít, amelyeket az orosz ipar is használ, cserébe Moszkva jelzálogba adja a jövőjét Pekingnek.” „Az ázsiai-csendes-óceáni régió vezetői is egyetértenek abban, hogy ami ma Ukrajnában történik, az holnap az ő térségükben is bekövetkezhet” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?