Ismét ártatlannak vallotta magát Donald Trump

A német államfő szerint Donald Trump kiszámíthatatlan

Ártatlannak mondta magát Donald Trump a bíróságon, ahol szövetségi eljárásban vád alá helyezték a 2020-as választások után történtekkel összefüggő négy vádpontban csütörtökön Washingtonban.

A volt elnököt az igazságügyi miniszter által kinevezett különleges ügyész, Jack Smith vádindítványára idézték be Washington kerületi bíróságára, ahol hivatalosan is ismertették vele a négy vádpontot. Ezek a többi között bűnszövetségben az Egyesült Államok ellen elkövetett bűncselekményről szólnak, valamint a hivatalos eljárás akadályozásáról. A Donald Trump ellen felhozott vádak között szerepel az, hogy tudatosan valótlanságot állított a 2020-as elnökválasztás eredményével kapcsolatban, amikor vitatta vereségét, valamint az is, hogy 2021. január 6-án a zavargások okozta káoszt megpróbálta arra kihasználni, hogy késleltesse a választások eredményének hivatalos jóváhagyását a Kongresszusban.  

A meghallgatást vezető eljáró bíró azzal a feltétellel engedte el Donald Trumpot, hogy az ügyről nem konzultál mással, mint a jelen lévő ügyvédeivel, aminek megsértése esetén letartóztatást helyezett kilátásba.

Az ügyben augusztus végére tűzte ki a bíró a következő meghallgatást, amelyet már az a Tanya Chutkan kerületi bíró vezet, aki korábban a január 6-i zavargások résztvevői közül számos vádlottat börtönre ítélt.  

Donald Trump a bíróságot elhagyva már a repülőtéren szomorú napnak nevezte az Egyesült Államok számára az újabb vádeljárás megindításának napját. Kijelentette, hogy a „politikai ellenfél üldöztetésének" tartja azt, ami történik, aminek szavai szerint „soha nem lett volna szabad megtörténnie Amerikában". Ügyvédje, Alina Habba úgy nyilatkozott, hogy a vádemelést a választásokba való beavatkozásnak látják, és folytatják a harcot.

A volt elnökkel csütörtökön hivatalosan ismertetett vádak a harmadik bűnvádi eljárás kezdetét jelentik ellene négy hónapon belül, amelyek összesen 78 vádpontot tartalmaznak.

Áprilisban New Yorkban a helyi kerületi ügyész indítványára gazdasági bűncselekményekkel vádolták meg hallgatási pénzek ügyében, amit egy színésznőnek jutatott el ügyvédjén keresztül még 2016-ban.

Júniusban már szövetségi bűnvádi eljárás indult Donald Trump ellen, ugyancsak Jack Smith különleges ügyész indítványára a floridai otthonában tárolt, elnöki időszakából származó minősített iratok ügyében.  

Amennyiben a volt elnököt minden ellene felhozott vádpontban bűnösnek találnák a bíróságok a három büntetőügyben, akkor az elméletben több száz év börtönbüntetés kiszabását is jelentheti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?