Hasogdzsi-ügy - Védőőrizet alá helyezték a meggyilkolt újságíró menyasszonyát

Hasogdzsi-ügy
Ankara/Rijád |

Törökországban védőőrizet alá helyezték a meggyilkolt szaúd-arábiai újságíró, Dzsamál Hasogdzsi menyasszonyát - közölte vasárnap este az Anadolu török hírügynökség.

 

Az értesülés szerint ezt Isztambul kormányzója rendelte el. A nőt ezentúl a török rendőrség a nap 24 órájában megfigyelés alatt tartja.

A szaúdi uralkodó, Szalmán bin Abdel-Azíz és az ország trónörököse, Mohamed bin Szalmán egyébként vasárnap részvétét nyilvánította Hasogdzsi hozzátartozóinak. A királyi ház legfőbb képviselői telefonon beszéltek Hasogdzsi idősebb fiával, Száleh Dzsamállal - derült ki az SPA szaúdi állami hírügynökség által kiadott közleményből.

Szaúd-Arábia szombaton beismerte, hogy Dzsmál Hasogdzsi meghalt az isztambuli szaúdi főkonzulátuson, jelentés szerint az újságíró dulakodás következtében vesztette életét. Ennek nyomán eltávolították posztjáról a titkosszolgálat helyettes vezetőjét, Szaúd-Arábia pedig "mélységes sajnálatát" fejezte ki a történtek miatt. A Haber Türk török televízió ezzel egy időben arról számolt be, hogy az amerikai és a török elnök vasárnap telefonon megvitatta Dzsamál Hasogdzsi szaúd-arábiai újságíró halálának körülményeit.

 

Nem sokkal korábban, szombaton ismertté vált, hogy Donald Trump amerikai elnök nem elégedett az újságíró halálának körülményeit illető szaúdi magyarázattal. A nevadai Elkóban tett kampánykörútja után egy újságírói kérdésre válaszolva azt hangoztatta, hogy korántsem elégedett a szaúdi magyarázattal, miszerint az ellenzéki szaúdi újságíró dulakodás közben vesztette életét hazája isztambuli főkonzulátusán.

A szaúdi beismerést az elnök "jó első lépésnek" minősítette, de hozzátette: számos kérdés vár még tisztázásra, a szaúdi fél még adós a teljes magyarázattal.

Donald Trump és Recep Tayyip Erdogan telefonbeszélgetése során egyébként még szó esett a szíriai helyzetről, a nemrégiben Törökországban szabadon engedett Andrew Brunson amerikai lelkipásztorról, valamint az Egyesült Államok és Törökország  együttműködéséről a terrorizmus elleni küzdeleméről is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?