Három gyerek meghalt Nashville-ben egy iskolai lövöldözésben

Nashville

Egy fiatal nő volt az a lövöldöző, aki három gyereket és három felnőttet halálosan megsebesített Nashville-ben egy keresztény magániskolában hétfőn – közölte a helyi rendőrség vezető tisztségviselője.

Az iskola közelében tartott rövid sajtótájékoztatón Don Aaron elmondta, hogy a támadásnak összesen hat halálos áldozata van, valamint egy rendőr könnyebben megsebesült, amikor megpróbálták megállítani a támadót. A tragikus eseménynek több sérültje nincs – közölte.

A lövöldözésről az első bejelentést helyi idő szerint délelőtt negyed 11 előtt kapták, a támadót fél 11 körül lőtték le – hangzott el.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a lövöldöző fiatal nő vélhetően tizenéves volt, aki két automata fegyverrel és egy kézifegyverrel volt felszerelkezve. Az is elhangzott, hogy a kiérkező rendőri alakulatok két tagja került szembe a támadóval, akit lelőttek az iskola emeletén.

A beszámolók szerint a gyerekek többségét kimenekítették az iskolából, ők a szomszédban álló templomban várták meg szüleik érkezését.

Az intézménynek, egy keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van az előkészítő osztályoktól a 6. évfolyamig. A Covenant magániskola Nashville egy elegáns negyedében működik, a lövöldözés okáról és hátteréről a hatóságok későbbre ígértek tájékoztatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?