Halálra ítélték a két vendégmunkást Thaiföldön

Koh Szamui |

<p>Halálra ítélte egy&nbsp;thaiföldi bíróság azt a két mianmari vendégmunkást csütörtökön, akiket azzal vádoltak, hogy tavaly halálra vertek két brit turistát&nbsp;Thaiföld&nbsp;egyik déli szigetén.</p>

A két huszonkét éves férfi, akik saját bevallásuk szerint az ügy bűnbakjai, fellebbezhetnek az ítélet ellen, de megfigyelők kevés esélyt látnak arra, hogy a bíróság enyhítene döntésén.
   
A két brit állampolgár, a 23 éves Hannah Witheridge és a 24 éves David Miller holttestét a déli Koh Tao (Teknősbéka-sziget) tengerpartján találták meg, ahol nyaraltak. A nyomozás során a két mianmari vendégmunkás beismerő vallomást tett, és a DNS-vizsgálat is alátámasztotta, hogy közük volt a gyilkossághoz. Nem sokkal később azonban visszavonták a vallomásukat, és azt állították, hogy kínzással kényszerítették ki belőlük. A rendőrség ezt tagadja.
    
Jogvédő szervezetek többször felszólították a thaiföldi hatóságokat, folytassanak le egy független vizsgálatot a rendőrséget ért vádak miatt, mert elképzelhető, hogy a két mianmari férfi csak bűnbak.
    
A két gyanúsított ellen több pontban emeltek vádat, egyrészt a gyilkossággal kapcsolatban, másrészt amiatt, hogy illegálisan dolgoztak Thaiföldön.
    
A délkelet-ázsiai monarchiában a gyilkosság idején körülbelül 2,5 millió mianmari dolgozott vendégmunkásként, többségük háztartási alkalmazottként, illetve betanított munkásként az építő- és a ruhaiparban, illetve a halászatban.
    
Thaiföldön a nemzeti össztermék tíz százalékét adja az idegenforgalom. A hatóságokat aggasztotta az, hogy a brit turisták meggyilkolása kedvezőtlen hatással lesz a turizmusra. A 2014. május 22-i thaiföldi katonai puccstól idén áprilisig hatályban lévő szükségállapot egyébként is rányomta a bélyegét a turizmusra, aminek az oka részben az, hogy az utazási biztosításokkal foglalkozó cégek szolgáltatásai nem terjednek ki azokra az országokra, amelyekben statárium van érvényben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?