<p>Forró csokoládéval teli tartályba zuhant és meghalt szerdán egy csokoládégyári munkás a New Jersey-beli Camdenben.</p>
Forró csokiba zuhanva halt meg egy munkás
A 29 esztendős ifjabb Vincent Smith három társával együtt az olvasztóüst fölött dolgozott, csokoládédarabokat szórtak a tartályba - közölte Jason Laughlin, a Cocoa Services Inc. camdeni üzemében történt haláleset ügyében vizsgálatot indított helyi hatóság szóvivője.
Mint mondta, a férfi valahogy megcsúszhatott, és beleesett a körülbelül 2,5 méter mély olvasztóedénybe. Halálát feltehetően az üstben forgó keverőkanál okozta, amely a fején találta el.
A szóvivő szerint jelenleg semmi sem utal arra, hogy bűncselekményre történt volna.
Smith kollégái megpróbálták mielőbb leállítani a gépet és kihúzni a szerencsétlenül járt embert a keverőüstből, de az életét már nem lehetett megmenteni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.