Forrnak a indulatok Iránban a főpap kivégzése miatt

<p>Nimr al-Nimr síita főpap szaúd-arábiai kivégzése miatt tüntetők szombat este megtámadták a szunnita királyság teheráni nagykövetségét, és bejutottak a létesítmény terültére, de az iráni rendőrség nem sokkal később kiszorította őket - jelentette az ISNA iráni hírügynökség.</p>

A tiltakozók Molotov-koktélokkal dobálták meg a nagykövetséget, majd betörtek a misszió területére. A Reuters brit hírügynökség internetes közösségi oldalakon terjedő fényképekre hivatkozva azt írta, hogy tüzeket gyújtottak az épületben, és annak legalább egy helyiségét feldúlták, a berendezési tárgyakat összetörték.
   

Az ISNA beszámolója szerint a rendőrség nem sokkal később kiszorította a demonstrálókat a nagykövetség területéről, de az épület előtt továbbra is sokan vannak. A létesítményt a készenléti rendőrség tagjai vették körül, és az épületet tűzoltók lepték el. A teheráni rendőrfőnök is a helyszínre érkezett a kedélyek lecsillapítása végett.
   

Mintegy negyven embert őrizetbe vettek a hatóságok - közölte az iráni főváros, Teherán ügyésze vasárnap.
   

Az iráni külügyminisztérium szombat esti közleményében nyugalomra intette a tüntetőket, és felszólította őket, hogy ne tegyenek kárt a diplomáciai képviseletben.
   

Nem sokkal korábban az iráni Forradalmi Gárda azonban "kíméletlen megtorlással" fenyegette meg a szaúdi uralkodócsaládot al-Nimr kivégzése miatt.
   

"Kíméletlen megtorlás fogja érni az al-Szaúd (családot) a közeljövőben, ami ennek a terrorista párti, iszlámellenes rezsimnek a bukását fogja okozni" - áll a hivatalosan a síita Irán politikai-vallási rendszerének védelméért felelős befolyásos fegyveres szervezet által kiadott közleményben.
   

A szaúdi belügyminisztérium szombat reggel jelentette be, hogy terrorizmus vádjával kivégeztek negyvenhét embert, köztük Nimr al-Nimr neves síita hitszónokot.
   

Az egyik legradikálisabb szaúd-arábiai síita hitszónoknak tartott 56 éves Nimrt 2012 júliusában tartóztatták le tömegtüntetésekre és zavargásokra való felbujtás vádjával. Letartóztatásának hírére több tüntetés volt a síiták lakta keleti Katíf régióban, amely korábban a síiták hátrányos megkülönböztetése elleni tiltakozások központja volt. Az egyik tüntetésen két ember meghalt, húszan pedig megsebesültek. Szaúd-Arábia 27 milliós lakosságának mintegy 15 százaléka síita.
   

A kivégzésre adott "ellenséges" iráni megszólalásokra hivatkozva Szaúd-Arábia szombaton behívatta Irán rijádi nagykövetét, és a szaúdi vezetés "megdöbbenését" fejezte ki, amiért Teherán - megítélése szerint - "beleavatkozott a királyság belügyeibe".
   

Szaúd-Arábia és Irán már eddig is egymás legfőbb politikai-vallási riválisainak számított a Közel-Keleten, és a két ország több térségbeli konfliktusban is szemben álló feleket támogat. Egyes elemzői értékelések szerint al-Nimr kivégzése tovább hevítheti a feszültségeket a két ország között.
   

Helyi idő szerint szombaton Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár "mély megdöbbenésének" adott hangot a szaúdi kivégzések miatt. "Al-Nimr sejket és a többi kivégzett rab közül másokat is olyan eljárások során ítéltek el, amelyek súlyos aggodalmakat vetettek fel a vádak jellegét, illetve az eljárás tisztességességét illetően" - fogalmazott Ban Ki Mun közleményében.
   

Az ENSZ-főtitkár szóvivője szerint már korábban is felszólalt al-Nimr ügyében a szaúdi hatóságoknál, és a halálos ítéletek enyhítését szorgalmazta.
   

Ban Ki Mun ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nyugalomra és önmérsékletre int a történtekkel kapcsolatban. Arra szólította fel a térség politikai vezetőit, hogy tartózkodjanak a vallási feszültségek felkorbácsolásától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?