Észak-Koreában még csak most erősítették meg a koronavírus megjelenését

f

 Az elszigetelt diktatúra eddig egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Most a fővárosban, Phenjanban élők vizsgálata kimutatta, hogy a koronavírus omikron változatával fertőződtek meg, azonban nem tudni, hogy hol és hány fertőzött van. 

  A kormányzó Koreai Munkapárt úgy döntött, hogy elrendeli a legmagasabb járványügyi vészhelyzeti szintet, szigorúan ellenőrzi és irányítja az ország általános járványmegelőzési munkáját - közölte a KCNA.

Az elszigetelt diktatúra eddig egyetlen koronavírus-fertőzést sem jelentett az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Az állampárt központi bizottságának ülésén Kim Dzsong Un felszólította a tisztviselőket, hogy birkózzanak meg az általa "váratlan válságnak" nevezett jelenséggel.

Szakértők szerint az ország hiányos egészségügyi rendszere nehezen tudna megbirkózni nagyobb járvánnyal, különösen azért, mert a rendelkezésre álló információk szerint Észak-Korea 25 millió lakosa közül egyet sem oltottak be, mivel Phenjan elutasította a WHO, Kína és Oroszország segítségét is. A kutató központ legrissebb adatai 2020-ból származnak, s arra utalnak, hogy Észak-Koreában addig 13 259 koronavírus-tesztet végeztek el, amelyek eredményei a rezsim állítása szerint mind negatívnak bizonyultak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?