Erős földrengés rázta meg Új-Zéland partjait, szökőárriadót rendeltek el

Új-Zéland

Három nagy erejű földrengést észleltek helyi idő szerint pénteken Új-Zéland térségében, a Csendes-óceáni Szökőár Előrejelző Központ (PTWC) cunamiriadót adott ki a csendes-óceáni térségre.

Az első, erős, 7,3-as magnitúdójú földrengést Új-Zéland Északi-szigetétől keletre kora reggel észlelték, de az akkor elrendelt szökőárriadót időközben már lefújták. A második földmozgás mindössze órákkal követte az elsőt az Új-Zélandtól nagyjából ezer kilométerre északkeletre található, jórészt lakatlan Kermadec-szigetek térségében. Ezt egy harmadik, 8,1-es erejű földrengés követte szintén a Kermadec-szigetek régiójában.

A PTWC korábban Új-Zéland Északi-szigetétől keletre egy 7,3-as erősségű földrengést jelentett, amelyet helyszíni beszámolók szerint az egész régóban érezni lehetett, így a nagyobb új-zélandi városokban, Aucklandben, Wellingtonban és Christchurchben is.

Az amerikai földtani intézet (USGS) is eredetileg 7,3-asra tette a földrengés erejét, de később ezt 6,9-esre helyesbítette. Az UDGS szerint a rengés fészke tíz kilométeres mélységben volt.

Az új-zélandi GeoNet tudományos ügynökség ugyanakkor 7,2-es erősségű földmozgásról számolt be, amelynek fészke 94 kilométeres mélységben volt Gisborne kerület partvidékétől alig száz kilométerre. Több kisebb utórengésről is voltak értesülések.

Helyi idő szerint péntek reggel a PTWC cunamiriadót adott ki a csendes-óceáni térségre, arra figyelmeztetve, hogy a szökőár - amely akár három méteres is lehet - elérheti Vanuatu és francia Új-Kaledónia partjait. Nem zárta ki azt sem, hogy kisebb hullámok eljuthatnak akár japán, orosz és mexikói, illetve dél-amerikai partokra is.

"Remélem mindenki jól van, különösen azok, akiket a földrengés teljes erejével érintett a keleti partvidéken" - írta Jacinda Ardern miniszterelnök Instagram-mikroblogján.

A PTWC korábban közölte, hogy szökőárra lehet számítani a rengés epicentruma körüli 300 kilométeres térségben. "Mindenki, aki partközelben érezte a hosszú, illetve erős földmozgást, haladéktalanul menjen a legközelebbi magaslatra, vagy keressen menedéket a lehető legtávolabb a sziget belsejében" - írta akkor Twitter-oldalán az új-zélandi katasztrófavédelmi hivatal. Néhány órával később a hatóság visszavonta a figyelmeztetést.

Egy másik erős földrengés mindössze órákkal követte az elsőt.

Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint 7,2-es, az USGS szerint viszont 7,5-ös erősségű földmozgás fészke tíz kilométeres mélységben volt az Új-Zélandhoz tartozó Kermadec-szigetek térségében. Az USGS szökőár veszélyére figyelmeztetett.

Egy harmadik, a korábbi kettőnél erősebb, 8,1-es erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint reggel kilenc órakor ugyancsak a Kermadec-szigetek térségét.

Az új-zélandi katasztrófavédelmi hatóság újból felszólította az Északi-szigeten élőket, hogy haladéktalanul hagyják el a partvidéket, keressenek menedéket a sziget belsejében, vagy a magaslatokon szökőár veszélye miatt.

Sérültekről és esetleges károkról egyelőre nincsenek értesülések.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?