ENSZ: már egymillió ember menekült el Ukrajnából

ukrán válság k

Már egymillió ember menekült el Ukrajnából a háború elől valamelyik szomszédos országba múlt csütörtöktől szerda éjfélig – közölte csütörtök hajnalban az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), amely szerint ebben az évszázadban ilyen intenzív exodusra még nem volt példa a világon.

Az egymillió ember Ukrajna lakosságának két százalékát jelenti. Ez az érintett országok hatóságai által közölt adatok összesített értéke. Az UNHCR egyúttal figyelmeztetett, hogy a menekültáradatnak messze nincs vége, akár a négymilliót is elérheti ez a szám a végén, sőt, ennél is több lehet.

A legtöbben – 5,7 millióan – a szíriai háború elől menekültek el külföldre az ENSZ-szervezet adatai szerint, de a leggyorsabb szíriai exodus idején, 2013 elején is legalább három hónap alatt hagyta el az országot egymillió ember.

Az ENSZ tisztségviselői a mostani válságban dicsérték az Ukrajnával szomszédos, befogadó országokat segítőkészségükért.

Az ukrajnai menekültből több mint 505 ezer érkezett Lengyelországba, több mint 116 ezer ember Magyarországra, 79 ezret meghaladta a Moldovába, 71 ezret a Szlovákiába és 131 ezret a Romániába érkezők száma.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?