ENSZ-főbiztos: visszaszorulóban vannak az emberi jogok

Volker Türk

Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn arra figyelmeztetett a nemzetközi szervezet Emberi Jogi Tanácsának ülésének megnyitóján, hogy az elmúlt évtizedekben elért emberi jogi eredmények fékeződnek, s sok helyen vissza is szorulnak.

Az osztrák diplomata Oroszország Ukrajna ellen indított „értelmetlen” háborúját hozta fel példaként.

A tisztségviselő felszólította az országokat, hogy dolgozzanak nézeteltéréseik megoldásán, és hozzanak létre új, „világméretű konszenzust az emberi jogok területén”.

António Guterres ENSZ-főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy az ukrajnai háború az emberi jogok ma ismert legtömegesebb megsértését szabadította el.

Az április 4-ig tartó tanácskozáson napirendre kerül az ukrajnai háborúban elkövetett atrocitások kivizsgálására létrehozott vizsgáló bizottság mandátumának meghosszabbítása. Ukrajna emellett azt is követeli, hogy állítsanak fel különbíróságot az orosz vezetés felelősségre vonására.

Az ülésen csütörtökön felszólal Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes is. Ez lesz az első alkalom, hogy a háború kezdete óta személyesen vesz részt orosz tisztségviselő az Emberi Jogi Tanács ülésén.

Jevhenija Filipenko, Ukrajna genfi ENSZ-nagykövete azt mondta, hogy Ukrajna nem örül Oroszország részvételének, és „ennek megfelelően” fog cselekedni.

A genfi székhelyű Emberi Jogi Tanácsának feladata az emberi jogok védelmének előmozdítása világszerte. A tanácsnak 47 tagja van, amelyeket 3 évente választanak. Jelenleg többek között a tanács tagjai között szerepel Kuba, Pakisztán, Katar, az Egyesült Államok, Kína és Ukrajna is.

A testület azonban nem rendelkezik hatáskörrel jogilag kötelező erejű döntések meghozatalára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?