Eltűntek a menekültek a lengyel–fehérorosz határról

lengyel

A jelentések szerint a határválság során 13-an vesztették életüket, köztük egy egyéves gyerek.

A fehéroroszok elszállították a közel-keleti menekülteket a lengyel határtól, és egy közeli raktárépületben helyezték el őket – írja a 24.hu a Guardian alapján.

A Lengyelországba készülők több héten át a „senkiföldjén” tartózkodtak, a beszámolók szerint csak sátrak és elhagyott holmik maradtak utánuk. A határválság során 13 személy vesztette életét, köztük egy egyéves gyerek.

A menekültek Fehéroroszországba érvényes vízummal és repülőjeggyel érkeztek, de a határválság idején a belorusz rendőrök nem engedték nekik, hogy visszaforduljanak, a lengyelek pedig nem hagyták, hogy belépjenek az országba – közölte a portál.

A fehérorosz elnök, Alekszandr Lukasenka szóvivője azt állította, hogy Angela Merkel német kancellárral folytatott egyeztetések alapján a németek átvesznek kétezer menekültet, ötezret pedig visszaküldenek a hazájukba. A német belügyminiszter, Horst Seehofer szerint azonban ez csak álhír, amely Fehéroroszország hibrid háborújának a része.

(br, 24.hu, guardian)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?