Eltávolították a templomfoglalókat a havannai bazilikából

Havanna |

<p>A kubai rendőrség távozásra bírta azokat a kubai ellenzékieket, akik szerdára virradóra vették be magukat békésen a havannai Nuestra Senora de la Caridad bazilikába, követelve, hogy a pápa hallgassa meg őket.</p>

A 13 templomfoglaló nem tanúsított ellenállást. A rendőrségi közbeavatkozást Jaime Ortega bíboros, Havanna érseke kérte.

A rendőrök csütörtök késő este távolították el a templomfoglalókat, és előzetesen biztosították az egyházat, hogy fegyvertelenül hajtják végre az akciót. Az aktivistákat először a rendőrőrsre kísérték, majd hazavitték őket. Orlando Marquez egyházi szóvivő szerint az ellenzékiek ellen eljárást indítanak.

A nyolc férfi és öt nő először azt akarta, hogy XVI. Benedek katolikus egyházfő március 26-28-i kubai útján fogadja őket, később azonban már azt követelte, hogy a pápa járjon közben sérelmeik ügyében a kubai kormánynál.

Fred Calderon, a csoport szóvivője elmondta: azt szerették volna, ha a pápa beszél a hatóságokkal a bebörtönzött politikai foglyok elengedéséről, az utazási tilalmak feloldásáról, valamint egy átmeneti kormány létrehozásáról és a kommunista uralom felszámolásáról.

Az érseki hivatal korábban nyilvánosan helytelenítette az ellenzékiek akcióját. "Senkinek sincs joga ahhoz, hogy politikai lövészárokká alakítsa át templomainkat" - írta közleményében a kubai katolikus egyház. Marquez "jogtalannak és tiszteletlennek" nevezte az akciót, amelyet több jeles ellenzéki is bírált.

A katolikus egyház 2010-ben egyszer már közbenjárt Havannánál a politikai foglyok ügyében, s ennek köszönhetően 75 ellenzékit engedtek szabadon, akiket 2003-ban börtönöztek be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?