Az Egyesült Államokban az FBI letartóztatott egy diplomatát, aki a gyanú szerint Kubának kémkedett

Az FBI az amerikai fiatalok körében folytatott terrorista toborzásra figyelmeztetett

Kubának folytatott kémkedés gyanújával az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatta az Egyesült Államok korábbi kolumbiai és bolíviai nagykövetét – jelentette hétfőn az AP hírügynökség a nyomozáshoz közel álló illetékesekre hivatkozva.

Az egyik forrás szerint az igazságügyi minisztérium azzal gyanúsítja Rochát, hogy a havannai kormány érdekeit igyekezett érvényesíteni az Egyesült Államokban és nem tartotta be a lobbitevékenységre vonatkozó szövetségi törvényeket.

A tárca részéről egyelőre nem kommentálták az ügyet, és a volt nagykövet családja sem válaszolt a sajtó megkeresésére.

A kolumbiai születésű Rocha diplomáciai karrierje a hidegháború idejére esett, működési területe nagyrészt Latin-Amerika volt, és részt vett az Egyesült Államok kubai ügyeket intéző hivatalának munkájában is akkor, amikor Washingtonnak nem volt teljes körű diplomáciai kapcsolata Havannával.

Bolíviai nagykövetként Evo Morales megválasztása ellen kampányolt, Morales pedig az elnöki székbe kerülve, kiutasította az országból.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?