Donald Trump végleges és kompromisszumos megoldást ígér az abortuszkérdésre

trump kp

Kompromisszumos megoldást javasolt Donald Trump volt amerikai elnök a terhességmegszakítás tilalmával kapcsolatban vasárnap egy interjúban.

A republikánusok egyelőre nem hivatalos elnökjelöltje a Fox News hírtekevíziónak vasárnap adott interjúban úgy fogalmazott, hogy az abortusz körül zajló vitát átfogó megoldással le kell zárni, mégpedig úgy, hogy mindkét oldal elégedett legyen a válasszal.

 Megállapította, hogy egy tilalomról szóló döntésnek tartalmaznia kell kivételeket, mint a szexuális erőszak, a vérfertőzés és az édesanya életének védelme. Hozzátette, hogy hamarosan nyilvánosságra hozza konkrét javaslatát. Álláspontját előzetesen azzal magyarázta, hogy "választásokat kell nyerni", ami nagyon nehéz, ha az említett kivételek nem szerepelnek a terhességmegszakításról szóló szabályozásban. Korábbi értesülések szerint Donald Trump a várandósság 16. hetétől javasol majd tilalmat az abortuszra, az említett kivételekkel.

Donald Trump nyilatkozata a terhességmegszakítást illetően néhány nappal követte, hogy Kamala Harris alelnök kampánykörútján felkeresett egy abortuszklinikát Minnesota államban, ahol azt ígérte, hogy a demokraták megvédik a terhességmegszakítás szabadságát, az úgynevezett "reproduktív egészségügyi ellátást", és bírálta a republikánusok ezzel kapcsolatos politikai megközelítését.

A látogatás azért keltett figyelmet, mert amerikai alelnök terhességmegszakítással foglalkozó intézményben még soha nem tett látogatást. Minnesota állam az Egyesült Államok azon szövetségi államai közé tartozik, ahol teljes szabadság van érvényben a terhesség megszakítására.

A demokraták vasárnap azt a vádat is megfogalmazták Donald Trump ellen, hogy az Egyesült Államokban erőszakot szít. Nancy Pelosi, a képviselőház rangidős demokrata tagja, korábbi házelnök azt mondta, hogy a demokratáknak meg kell nyerniük a novemberi elnökválasztást, Donald Trump "vérfürdőre" vonatkozó kijelentését követően. Joe Biden elnök szombaton este egy kampányvacsorán úgy vélekedett, hogy az amerikai demokrácia támadás alatt áll, és a legnagyobb veszély fenyegeti a polgárháború óta.

Demokrata párti politikusok Donald Trump szombaton Ohio államban elmondott kampánybeszédének egy mondatát emelték ki, amelyben a republikánus elnökjelölt az autóiparra vonatkozóan használta a "vérfürdő" kijelentést. A volt elnök arról beszélt, hogy amennyiben Kína Mexikóban gyártatott elektromos autói vámmentesen importálhatók az Egyesült Államokban, akkor az "vérfürdőt" jelentene az amerikai autóipar számára. Hozzátette, hogy megválasztása esetén a mexikói gyártású járművekre 100 százalékos vámot vetne ki. Donald Trump kampánycsapata az elmúlt napokban részletes intézkedési javaslatcsomagot tett közzé az amerikai autóipar élénkítésére és védelmére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?