Csökken Orbán Viktor vagyona

Budapest |

<div>Három helyett már csak két ingatlan tulajdonosa Orbán Viktor, egy budapestié és egy felcsútié. A számláján is kevesebb a pénz.</div>

Ez derül ki a miniszterelnök 2016-os vagyonnyilatkozatából, amelyet kedd este tettek közzé a miniszterelnok.hu oldalon.A dokumentum szerint a kormányfő továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak, valamint egyedüli tulajdonosa egy 2013-ban vásárolt felcsúti háznak.Az idei bevallásban már nem szerepelnek a 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjei, amelyekkel kapcsolatban fel volt tüntetve, hogy 50 évre ingyenes használatra átengedte őket a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége nincs a Fidesz elnökének. Feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly valamivel több mint 5 millió forint volt, a mostani nyilatkozatban itt 742 ezer forint szerepel. A miniszterelnök még 2002-ben vett fel feleségével 20 millió forint jelzáloghitelt, amelyből fennálló tartozása csaknem 6 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 1 millió 167 ezer forintot törlesztettek.Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel, hogy a törvény szerinti javadalmazást kapja miniszterelnökként a Miniszterelnöki Kabinetirodától és képviselőként az Országgyűlés Hivatalától. Fidesz-elnökként továbbra sem vesz fel fizetést.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?