Csaknem 11 ezerrel több maláriás halt meg az ebola miatt

Csaknem 11 ezerrel több maláriás halt meg az ebola miatt
Johannesburg |

<p>Az ebolajárvány következményeként csaknem 11 ezerrel több halálos áldozatot szedett a malária is Nyugat-Afrikában - vélik brit kutatók.</p>

Összesen annyival többen haltak meg maláriában az egészségügyi rendszer ebola okozta meggyengülése következtében Guineában, Sierra Leonéban és Libériában, mint amennyi áldozatot szedett maga az ebola - írják a londoni Imperial College szakértői a The Lancet című szaklapban a malária április 25-i világnapjához időzítve megjelent tanulmányukban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint eddig csaknem 11 ezren haltak meg ebolában. A malária miatti halálesetek száma Guineában a korábbi érték egyharmadával, 5600-zal nőtt. Sierra Leonéban ötven százalékkal, vagyis 3900-zal többen haltak meg a betegség következtében, Libériában pedig 62 százalékkal, azaz 1500-zal több malária okozta halálesetet regisztráltak.

Patrick Walker szakértő vezetésével a kutatók áttekintették az elmúlt 15 év maláriával kapcsolatos adatait, és megvizsgálták, milyen hatással voltak az orvosi kezelések a különböző esetekre. Eredményeik szerint a rossz ellátás, a moszkítóhálók és a megelőző gyógyszerek még mindig korlátozott hozzáférése miatt az említett három országban 3,5 millióval nőtt a kezeletlen maláriás esetek száma.

"A hosszan tartó ebolajárvány 2014-ben Nyugat-Afrika bizonyos részeiben tovább terhelte a már korábban is gyenge egészségügyi rendszert és ellehetetlenítette a megfelelő maláriás kezeléseket. Ez semmissé tette az elmúlt évtizedek malária ellen vívott harcát Nyugat-Afrikában" - fogalmazott Walker.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?