BRUTÁLIS: Meggyilkolta az apját, majd kénsavban feloldotta a holttestét

fürdő k

A 25 éves férfi brutális kegyetlenséggel végezte ki saját édesapját.

Az eset még 2020 szeptemberében történt a magyarországi Ózd városában.

A férfi Angliában dolgozott, a koronavírus-járvány kitörése után azonban hazatért, augusztusban ózdi családi házában töltött el két hét karantént édesapjával együtt.

Ennek lejártát úgy ünnepelték, hogy alkoholt vásároltak, és lerészegedtek. Ebben az állapotban szóváltás alakult ki köztük, felemlegették korábbi családi sérelmeiket is. A veszekedés odáig fajult, hogy az apa egy kalapáccsal fenyegette meg a fiát. Erre a fiú ököllel fejbe vágta, majd az ágyra lökte az apját, elvette a kalapácsot, és azzal két akkora ütést mért a fejére, hogy az apa a helyszínen életét vesztette.

A vádlott a holttestet a spájzban helyezte el, majd a következő napokban rendelt 100 liter 97 százalékos kénsavat és egy 200 literes hordót. A holttestet feldarabolta, és egyenként a kénsavval megtöltött hordóba helyezve feloldotta. Az ügyészségi közlemény szerint ez rendkívül szúrós szaggal és bűzzel járt, a szomszédok bejelentésére kiérkező rendőröknek elismerte apja megölését.

Az ügyészség az eddig büntetlen előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

(telex)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?