Brüsszelben készítették a párizsi merényleteknél viselt robbanóöveket

Brüsszel |

<p>Rendőrségi források szerint a belga főváros Schaerbeek nevű kerületében, egy bérelt lakásban készítették a november 13-i párizsi merényletek elkövetői által viselt robbanóöveket - írta pénteken a De Standaard című flamand lap.&nbsp;</p>

A belga szövetségi ügyészség később megerősítette a lap értesüléseit. A hatóságok december elején szereztek tudomást a lakásról, amely a nyomozás eddigi állása szerint a terrortámadások után búvóhelyül szolgált a feltételezett főszervezőnek, az ország első számú körözött személyének számító Salah Abdeslamnak. A lakást egy másik gyanúsított bérelte, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki.    Belga sajtóhírek szerint a schaerbeeki bombagyárat december 9-én fedezte fel a rendőrség. A lakásban TATP, vagyis triaceton-triperoxid nyomait találták, valamint három, robbanószer tárolására alkalmas, kézzel készített övet. A helyszínen a magát Yassine Baghlinak is nevező belgiumi születésű Salah Abdeslam ujjlenyomatát is megtalálták.    A biztonsági körökben "Sátán anyjaként" is nevezett TATP alapvető háztartási anyagokból előállítható, ezt használták a 2005. évi londoni merényletekhez, és ezt próbálta felrobbantani 2001 decemberében egy repülőgépen a "Cipőbombás" néven elhíresült Richard Reid is.    A tájékoztatás szerint a detonátorokat a Párizs környéki Alfortville egyik szállodájában csatlakoztatták a robbanóövekhez, amelyben Abdeslam szobát foglalt.    A belga szövetségi ügyészség később megerősítette a De Standaard értesüléseit. "Felfedeztünk egy rejtekhelyet december elején, és robbanószer készítéséhez szükséges anyagokat találtunk ott" - közölte Eric Van der Sypt, a vádhatóság szóvivője. Hozzátette, a lakás bérléséhez hamis iratokat használtak.    Salah Abdeslamot még mindig nem sikerült kézre keríteni. A férfi ellen a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azóta is szökésben van, és azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő hétvégén őrizetbe vették a brüsszeli Molenbeekben.    A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?