Bejrúti robbanás – Ezrek követelték a politikai elit távozását Libanonban

bejrúti robbanás

Több ezer ember gyűlt össze szombaton Bejrút belvárosában, hogy az általuk hanyagnak, korruptnak és alkalmatlannak tartott politikai elit távozását követeljék a kedden a kikötőben bekövetkezett hatalmas robbanás miatt.

„Bosszút! Bosszút! Vesszen a rezsim!” – skandálta a tömeg az AFP francia hírügynökség helyszíni jelentése szerint. A tiltakozást a szervezők az „Ítélet napja” címszóval hirdették meg, a libanoni közösségi médiában pedig a tüntetésekkel kapcsolatban a leggyakoribb kifejezés, amelyet a tiltakozók használnak az, hogy „Akasszátok fel őket!”.

A rohamrendőrség könnygázt vetett be a tiltakozók egy fiatal csoportja ellen, akik kövekkel és botokkal dobálták meg a rendőröket, és megpróbáltak áthatolni azon a kordonon, amellyel a rendőrség a parlamenthez vezető utat lezárta. A tömeg nagy része azonban az AFP szerint békés volt.

Nem sokkal korábban találkozott Michel Aun libanoni elnökkel, Haszan Diáb kormányfővel és Nabih Berri parlamenti elnökkel Charles Michel, az Európai Tanács elnöke. A politikus a Twitteren azt írta, hogy kifejezte az európaiak szolidaritását a libanoni néppel, egyben világossá tette, hogy a libanoni politikai erőknek együtt kell működniük egymással a közjó érdekében, és reformokat kell végrehajtaniuk.

Libanon már a keddi robbanás előtt is hónapokon át forrongott. 2019 ősze óta hatalmas tüntetések voltak országszerte, az ország gazdasága és a libanoni font értéke mélyrepülésbe kezdett, és a tömegek követelték az általuk a válságért felelősnek tartott politikai elit távozását.

Kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 150 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban. A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. Ezt követően egymásra mutogatás kezdődött, és a hatóságok 19 embert őrizetbe vettek, köztük a bejrúti kikötő és a vámhivatal vezetőjét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?