A török és ENSZ-csapatok újrakezdték a hajóellenőrzéseket a fekete-tengeri gabonaexportról szóló megállapodás keretében – közölte az ENSZ-szóvivője hétfőn, miután Oroszország a hétvégén felfüggesztette részvételét az egyezményben.
Az ENSZ szerint újraindulnak a hajóellenőrzések a fekete-tengeri gabonaegyezmény keretében
Oroszország közölte, hogy „határozatlan időre” felfüggeszti közreműködését az egyezségben, mert nem tudja „szavatolni a polgári hajók biztonságát”, miután a fekete-tengeri flottáját megtámadták.
Az ENSZ közölte, hogy hétfőn megállapodott Ukrajnával és Törökországgal 16 hajó – 12 ukrán kikötőből kifelé tartó és 4 befelé tartó – haladási tervéről, és a nap folyamán 40 kifelé tartó, Isztambul közelében horgonyzó hajót kíván ellenőrizni.
Ezzel egy időben Franciaország bejelentette, azon dolgozik, hogy Ukrajna szárazföldi útvonalon exportálhasson élelmiszert Lengyelországon vagy Románián keresztül, ne pedig a Fekete-tengeren át.
Marc Fesneau, az agrártárca vezetője az RMC rádiónak kijelentette: olyan rendszer kidolgozásán munkálkodnak, amely nem teszi ki a szállítmányokat Vlagyimir Putyin orosz elnök jó vagy ebben az esetben rossz akaratának.
A búza és a kukorica ára egyaránt emelkedett hétfőn, miután Oroszország kilépett a megállapodásból.
Fesneau azt mondta, hogy a francia fogyasztók számára „nem lesz közvetlen következménye” az orosz lépésnek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.