Amerikai elnökválasztás – Már csaknem hétmillió amerikai szavazott, rekordarányú részvétel lehet

Amerikai elnökválasztás 2020

Már csaknem hétmillió amerikai leadta szavazatát az elnökválasztáson – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) helyi idő szerint csütörtök este.

A megszólaltatott elemzők szerint ezen magas szám rendkívüli arányú választási részvételt sejtet a november 3-án tartandó elnökválasztáson, amikor az amerikaiak a republikánus elnök, Donald Trump újraválasztásáról, vagy demokrata párti kihívója, Joe Biden megválasztásáról döntenek.

Eddig 6,6 millió amerikai adta le a voksát, részben személyesen a korai szavazás lehetőségének köszönhetően, részben pedig levélben, ami több mint tízszerese az előző, 2016-os választások előtt regisztrált adatoknak. A legtöbben eddig Michiganben, New Jerseyben, Wisconsinban, Virginiában és Észak-Karolinában szavaztak.

A jelenséget elemzők részben azzal magyarázzák, hogy a koronavírus-járvány miatt sokan biztonságosabbnak tartják a levélben történő szavazást.

Az NPR megszólaltatta Michael McDonaldot, a Floridai Egyetem politológusát, aki szerint az eddig megnyilvánult érdeklődés azt jelzi, hogy a választási részvétel akár 60-65 százalékos is lehet. Ilyen utoljára 1908-ban fordult elő. Az amerikaiak akkor a republikánus William Howard Taft és a demokrata párti William Jennings Bryan között választottak. A választásból Taft került ki győztesen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?