Alkoholista hajléktalanként vesztette életét az egykor ünnepelt cseh énekes

énekes

Korának egyik legnépszerűbb előadójaként gyakran énekelt a Pozsonyban is. Február 5-én, hétfőn, hetvenhét éves korában hunyt el.

Miroslav Dudáček cseh előadó árvaházban nőtt fel, ahol már felismerték zenei tehetségét. Zenészi karrierjét a híres Petr Novakkal kezdte, akinek néhány dalt komponált. Később másokkal kezdett közös munkába, számos kislemezt és szólólemezt adott ki. 1989-ig csak néha lépett színpadra. A bársonyos forradalom után, amikor a hazai előadók iránti érdeklődés alábbhagyott, nem tudta újra beindítani karrierjét.

Tíz évvel ezelőtt Miroslav Graclík cseh publicista kommunikált vele, amikor Petr Novákról szóló könyvet készített. Egy hosszabb interjúban arról panaszkodott, hogy adósságok miatt elhagyta feleségét, és saját szavaival élve hajléktalanná és alkoholistává vált.

Bevallotta, hogy télen főleg villamosokon aludt. „Van egy barátom, akinél vannak a dolgaim. Nála legalább moshatok és mosakodhatok néha. Felfedeztem egy régi lakást is, ahol csak egy ágy és két takaró van. A villany ki van kapcsolva, de hideg víz folyik benne. Elég régóta vagyok ott, úgyhogy várom, hogy valaki észrevegye, és kidobjon” – mondta megdöbbentő őszinteséggel.

Az egykori énekest Prágában többször megverték és kirabolták.

Nem titkolta azt sem, mennyire hiányzik neki a zenélés. „Egy albumot kiadni ma már nem jelent akkora problémát, mint régen. De ha azokat a dalokat nem játsszák a rádióban, akkor hiábavaló, és csak pénzbe kerül” – mondta. Így az egykor igazán népszerű Miroslav Dudáček munkássága csak homályos emlék marad a televíziók és rádiók archívumaiban.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?