A vártnál nagyobb lett a Microsoft negyedéves bevétele és nyeresége

Microsoft

Az elemzők által vártnál jelentősebben nőtt az amerikai Microsoft technológiai vállalat negyedéves bevétele és nyeresége a december végével záródott pénzügyi második negyedévében.

A cég a New York-i tőzsde keddi kereskedésének zárása után arról jelentett, hogy az adózott eredménye éves összevetésben 33 százalékkal, 21,87 milliárd dollárra nőtt, részvényarányosan 2,93 dollár lett. A Microsoft negyedéves bevétele 18 százalékkal, 62 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 52,7 milliárd dollárról.

Az elemzői várakozások átlagában kisebb, 2,79 dollár részvényenként eredmény és szerényebb, 61,1 milliárd dollár bevétel szerepelt.

A Microsoft – Azure felhőalapú számítási platformot magában foglaló – Intelligent Cloud divíziójának bevétele 20 százalékkal, 25,9 milliárd dollárra nőtt, felülmúlta az elemzők 25,3 milliárd dolláros előrejelzését. A közvetlenül a felhőszolgáltatásokból származó bevétel 30 százalékkal nőtt, míg a szakértők 27 százalékos bővülést jósoltak.

Az elsősorban az Office alkalmazáscsomagot fejlesztő Productivity and Business Processes ágazat bevétele 13 százalékkal, 19,2 milliárd dollárra emelkedett, meghaladta a várt 18,6 milliárd dollárt. Az ebbe a divízióba tartozó Linkedin közösségi hálózat bevétele 9 százalékkal nőtt.

A More Personal Computing (amely a Windows operációs rendszert, az Xbox játékkonzolokat és a Surface eszközöket tartalmazza) bevétele 19 százalékkal, 16,9 milliárd dollárra nőtt a piac által várt 16,8 milliárd dollárral szemben.

A Microsoft a negyedévben 8,4 milliárd dollárt juttatott vissza a részvényeseknek osztalékfizetés, vagy részvényvisszavásárlás révén.

A Microsoft a folyó pénzügyi harmadik negyedévére 60,4-61,4 milliárd dolláros bevételt vár, ami megfelel az elemzői várakozások átlagában szereplő 60,9 milliárd dollárnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?