A tálibok kezére került a kabuli repülőtér

Afganisztán k

A tálibok kezére került a kabuli nemzetközi repülőtér kedden, miután az utolsó amerikai repülőgép is elhagyta a légikikötőt, és ezzel véget ért az Egyesült Államok leghosszabb háborúja.

Tálib vezetők az elit Badri egység kíséretében végigvonultak a kifutópályán, így jelezve győzelmüket. Szerte Kabulban ünnepi volt a hangulat, fegyverropogás hallatszott.

Kari Juszuf, a radikálisok egyik szóvivője elmondta: az utolsó amerikai katona – Chris Donahue, a 82. légiosztag parancsnoka – is elhagyta a kabuli repülőteret, és Afganisztánt elnyerte teljes függetlenségét.

Zabihullah Mudzsáhid tálib szóvivő gratulált egész Afganisztánnak a „győzelemhez”, és hozzátette: az amerikaiak veresége tanulságos lecke minden megszállónak, az afgánok jövő nemzedékének és a világnak. Egyúttal aláhúzta: Kabul biztonságban lesz, és az embereknek nincs miért aggódniuk. A szóvivő jelezte, hogy a tálibok szeretnének jó viszonyt ápolni az Egyesült Államokkal és a világgal.

A kabuli nemzetközi repülőtér hatalmas mentőakció színhelye volt azóta, hogy a tálibok elfoglalták az afgán fővárost augusztus 15-én. A múlt héten az Iszlám Állam nevű terrorszervezet pokolgépes robbantásaiban csaknem kétszázan vesztették életüket a légikikötőben, hétfőn pedig a terroristák rakétákkal vették célba a létesítményt.

Eközben az Egyesült Államok kabuli nagykövetsége kedden felfüggesztette működését” – állt a diplomáciai képviselet honlapján. Az amerikai kormány a kivonulást követően Katar fővárosából, Dohából segíti az Afganisztánban tartózkodó amerikai állampolgárokat és családjaikat - tájékoztatott a képviselet.

Az Egyesült Államok leghosszabb háborújában” – amely mintegy kétezer milliárd dollárba került” – közel 2500 amerikai katona és 240 ezer afgán vesztette életét. Bár a tálibokat két évtizedre eltávolították az ország éléről, és sikerült elkerülni, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet Afganisztánból kiindulva újabb támadásokat hajtson végre az Egyesült Államok ellen, a radikálisok az amerikai katonák május elsején kezdődött kivonulásával egyi időben egyre nagyobb területeket foglaltak vissza, végül augusztus 15-én Kabult is ellenőrzésük alá vonták, és bejelentették, hogy véget ért a húszéves háború. A szövetségeseknek azóta, az elmúlt két hétben több mint 123 ezer embert menekítette ki a kabuli nemzetközi repülőtéren át, de tízezreket hátrahagytak.

Zalmay Khalilzad, az Egyesült Államok afganisztáni különmegbízottja a Twitteren azt írta: a kivonulással eljött a döntés pillanata az afgánok számára.

„Az ország jövője a kezükben van” – hangsúlyozta. „Teljes szuverenitás birtokában fogják megválasztani útjukat. Itt a lehetőség, hogy az ő háborújuk is véget érjen” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?