A tálibok elkezdtek minden irányból betörni Kabulba

A tálibok elkezdtek minden irányból betörni Kabulba

Az afganisztáni tálib lázadók elkezdtek minden irányból betörni Kabulba – közölte vasárnap az afgán belügyminisztérium, az elnöki hivatal azonban cáfolta ezt.

A tálibok a dohai tárgyalásokon részt vevő küldöttségének vezetője pedig azt közölte: utasították harcosaikat, hogy Kabulban ne alkalmazzanak erőszakot, tegyék lehetővé a biztonságos távozás lehetőségét mindenkinek, aki ki akar jutni az országból, a nőket pedig arra kérik, hogy menjenek a kijelölt védett övezetek valamelyikébe.

A kabuli amerikai nagykövetség alkalmazottai közül kevesebb mint ötven egyelőre a szolgálati helyén marad, de a kabuli repülőtérről látják el feladatukat, nem pedig a nagykövetségi épületből – közölte egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő. Washington arra kérte a többi külföldi ország ottani külképviseletét is, hogy csak nagyon korlátozott számú személyzettel működjenek, és biztonságos helyen.

Egy NATO-tisztségviselő pedig azt közölte, hogy az Európai Unió helyi képviseletének több alkalmazottját egy meg nem nevezett biztonságosabb helyre szállították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?