A német vezérkari főnök szerint Oroszország 5–8 éven belül készen állhat megtámadni a NATO-t

Carsten Breuer

Oroszország 5–8 éven belül, amint újraépítette az ukrajnai háborúban meggyengült katonai erejét, készen állhat megtámadni a NATO-t, amennyiben így döntene – jelentette ki Carsten Breuer altábornagy, német vezérkari főnök Varsóban tett látogatása során.

„Akkorra elemzésünk alapján Oroszország már rendezni tudja saját erőit olyan szinten, hogy lehetségessé válhat egy támadás a NATO területe ellen” – mondta szerdán este újságíróknak nyilatkozva a tábornok.

„Nem azt mondom, hogy ez meg fog történni, hanem csak annyit, hogy ez lehetséges” – szögezte le Breuer.

„Azt látjuk, hogy Oroszország rengeteg hadfelszerelést gyárt, és nem mindent vet be ebből az ukrajnai frontvonalakon, (...) így 2029-re fel kell készülnünk” – fogalmazott a német hadsereg vezérkari főnöke.

„Öt-nyolc éven belül jelentkező fenyegetést látunk” – tette hozzá.

A Kreml teljes sületlenségként utasította vissza azokat az állításokat, hogy a NATO elleni támadást fontolgatna.

Kijevi közlések szerint az ukrán hadsereg állománya mintegy 800 ezer főt tesz ki. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig tavaly decemberben adott utasítást az orosz hadsereg 170 ezer fővel való kibővítésére 1,3 millió főre.

A személyzeten felül Moszkva hadikiadásokra 2024-ben 109 milliárd dollárt különített el, ami több mint a duplája Ukrajna hasonló célú tervezett kiadásainak (43,8 milliárd dollár).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?