A NATO-főtitkár a Jereván és Baku közötti békemegállapodást sürgeti

Jens Stoltenberg

Tartós békét garantáló megállapodás aláírására szólította fel kedden Jerevánban a NATO-főtitkár Örményországot és Azerbajdzsánt, aláhúzva, hogy a kaukázusi térség stabilitása az euroatlanti régió biztonságának tekintetében is fontos.

Nikol Pasinján örmény miniszterelnökkel közös sajtótájékoztatóján Jens Stoltenberg leszögezte: hisz abban, hogy – éveken át tartó konfliktusok után – a két ország képes „hosszú távú békét” kötni.

Elmondta, hogy a NATO kiáll Örményország szuverenitása és területi egysége mellett, valamint méltatta Pasinján szerepét a béke és a demokrácia megőrzése irányában tett erőfeszítésekben, illetve köszönetet mondott Örményország Ukrajnával vállalt szolidaritásáért.

Az örmény kormányfő kiemelte, hogy Jereván fenn szeretné tartani a NATO-val folytatott politikai párbeszédet, és növelné az együttműködést az észak-atlanti szövetség tagországaival. Rendkívül fontosnak nevezte továbbá, hogy Örményország erősítse védelmi kapacitásait „a térségben zajló események nyomán”.

Jereván februárban felfüggesztette részvételét a moszkvai vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetében, és Pasinján több alkalommal is jelezte, hogy országa kiléphet a több volt szovjet tagköztársaságot tömörítő szervezetből.

Stoltenberg hétfőn Azerbajdzsánban járt, ahol szintén sürgette a feleket, jussanak el egy olyan megállapodáshoz, amely tartós stabilitást garantál a régióban.

Az elsősorban Hegyi-Karabah miatt feszült viszonyban álló, szomszédos dél-kaukázusi országok tavaly év végén közös nyilatkozatot adtak ki arról, hogy békemegállapodásra szeretnének jutni, és azóta több alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek. A múlt hónapban Berlinben tartottak egy kétnapos tárgyalási fordulót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?