Lengyel államfő: Nem kell beszélni Putyinnal, Hitlerrel sem tárgyaltak a második világháborúban

Vlagyimir Putyin
Varsó |

Nem kell szóba állni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hiszen Adolf Hitler náci diktátorral sem tárgyaltak a második világháborúban – fejtette ki Andrzej Duda lengyel államfő egy csütörtöki német lapinterjúban.

A jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt politikusa a Bild cím lapban közölt interjúban kiemelte, hogy meglepődve szemléli a német kancellár és a francia elnök által az orosz államfővel telefonon folytatott tárgyalások folyamatát.

Mint mondta, Olaf Scholz és Emmanuel Macron megbeszélései Vlagyimir Putyinnal „nem vezetnek sehová", és csupán „legitimálják az orosz hadsereg Ukrajnában elkövetett bűncselekményeiért felelős embert”.

Vlagyimir Putyin a felelős ezekért a bűncselekményekért, ő döntött Ukrajna megtámadásáról, az inváziós erők parancsnokai az ő irányítása alatt állnak – húzta alá Andrzej Duda.

Emmanuel Macron azon minapi nyilatkozatával kapcsolatban, miszerint a háború utáni diplomáciai rendezés elősegítése érdekében nem szabad megalázó helyzetbe hozni Oroszországot, kiemelte: nem tud arról, hogy hasonló vélemény megfogalmazódott volna Adolf Hitlerrel kapcsolatban.

„Beszélt bárki is így Adolf Hitlerrel a második világháború alatt? Mondta bárki is, hogy meg kell kímélni Adolf Hitlert az arcvesztéstől? Hogy úgy kell eljárnunk, hogy ne legyen megalázó Adolf Hitlernek? Én nem hallottam ilyen hangokat” – fejtette ki a lengyel államfő.

A többi között arról is szólt, hogy nem szabad törődni az atomfegyverek bevetéséről szóló moszkvai fenyegetésekkel. „Ha félünk az orosz atomfegyverektől, akkor azonnal meg kellene adnunk magunkat” – fogalmazott Andrzej Duda, hozzátéve: "katasztrófához vezet, ha valaki megijed az orosz zsarolástól".

Azt is hangsúlyozta, hogy a háborút nem lehet „az ukrán kormány feje fölött" kötött megállapodással lezárni, és nem lehet szó olyan megegyezésről, amellyel Kijev nem ért egyet.

A legjobb az lenne, ha az ukrán védelem olyan támogatást kapna, amellyel „ki tudják szorítani az oroszokat a területükről”. Arra a kérdésre, hogy ez a Krím-félszigetre is vonatkozik-e, azt mondta, hogy „helyre kell állítani a nemzetközileg elismert politikai határokat”, és helyre kell állítani az 1989 után Európában kialakított, mindenki által elismert és a nemzetközi jog elsőbbségén nyugvó rendet, amelyet Oroszország többször megsértett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?