A fehérorosz elnök elrendelte a kapcsolatfelvételt Lengyelországgal

Aljakszandr Lukasenka

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök pénteken bejelentette: utasította kormányát, hogy vegye fel újra a kapcsolatot Lengyelországgal – számolt be a Belta fehérorosz hírügynökség.

A tájékoztatás szerint Lukasenka közölte: „Szükséges beszélni a lengyelekkel. Utasítottam a miniszterelnököt, hogy vegye fel velük a kapcsolatot”.

Minszk és Varsó között nagy a feszültség az ukrajnai háború miatti megosztottságukból fakadóan, mivel Lengyelország anyagilag és katonailag segíti Kijevet, míg Fehéroroszország Moszkva szövetségese.

A NATO-tag Lengyelország csütörtökön közölte, hogy „elrettentésként” mintegy tízezer katonát tervez telepíteni Fehéroroszországgal közös keleti határának védelmére.

Lukasenka szerint a lengyel kormány az október 15-i lengyelországi parlamenti választások előtt „a helyzet eszkalálására törekszik, hogy megmutassa, hadserege erős”.

A fehérorosz vezető valószínűtlennek tartotta, hogy a következő két hónapban olyan jelentős változások történnének Varsó álláspontjában, ami „számukra és számunkra is előnyös lenne”. „Sokat követelnek tőlünk (...), de mi ezt nem fogadhatjuk el, mert ellentétes volna az érdekeinkkel” – tette hozzá.

Bár azt is mondta, hogy „nyitott az együttműködésre”, Aljakszandr Lukasenka egyenesen azzal vádolta meg „az amerikaiakat, hogy felhasználják Lengyelországot az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktus miatt amúgy is jelentős feszültség növelésére a térségben”.

Lengyelország nemrégiben figyelmeztetett a Fehéroroszország felől érkező provokációk veszélyére és a Wagner orosz zsoldoscsoport jelentette lehetséges veszélyre, miután a biztonsági magáncég Fehéroroszországba települt.

Varsó azzal is vádolja Minszket és Moszkvát, hogy a térség destabilizálása érdekében újabb migránsáradatot szervez az Európai Unióba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?