A bíróság elhalasztotta a döntést a Munkáspárt ügyében

Prága |

<p>Meghatározatlan időre elhalasztotta a döntést a legfelsőbb cseh közigazgatási bíróság abban a perben, amelyben a szélsőségesnek minősített Munkáspárt betiltását szerette volna elérni a cseh kormány.</p>

A cseh kormány, amelyet Tomás Sokol, neves ügyvéd képviselt a hétfőn kezdődött perben, zárszavában azt állította: az általa négy napon át felsorolt bizonyítékok elegendőek arra, hogy a közigazgatási bíróság feloszlassa és betiltsa a Munkáspártot.

"Az általam felsorolt tények egyértelműen azt bizonyítják, hogy ez a párt rasszista, idegengyűlölő, erőszakos, nyugtalanságot szít és együttműködik a Nemzeti Ellenállással, valamint más csehországi és külföldi szélsőjobboldali szervezetekkel" - jelentette ki Sokol. Az ügyvéd több fényképet is bemutatott, amelyen a Munkáspárt tagjai náci köszöntést mutatnak be és ismert neonácikkal társalognak.

"Nem láttam még egy ilyen pártot, amelynek tagjai ennyire megfeledkeznének magukról, és náci köszönéseket használnának" - fejtette ki Sokol. "Azzal, hogy neofasisztának minősítettem a Munkáspártot, nem kizárt, hogy néhány tagjának még örömet is szereztem, mert ők fasisztának érzik magukat" - tette hozzá.

Tomás Vandas, a Munkáspárt elnöke, aki a perben személyesen védte a pártot zárszavában leszögezte: szerinte egyértelműen politikai perről van szó. "A kormány csak arra reagált, hogy a Munkáspárt népszerűsége egyre növekszik" - húzta alá. "Olyan bizonyítékok, amelyek a párt alkotmányellenes tevékenységé bizonyítanák, ugyanis nem kerültek elő" - vélekedett Vandas. Megjegyezte: a párt akcióin már korábban is azt tapasztalták, hogy a hatóságok ügynököket küldtek közéjük, hogy provokáljanak.

Helyi megfigyelők szerint várható, hogy a nagy érdeklődéssel kísért perben csak februárban születik döntés.

A Munkáspárt betiltását már tavaly januárban kezdeményezte az akkori Mirek Topolánek vezette jobbközép kormány. Az előterjesztett bizonyítékokat a bíróság azonban nem találta meggyőzőnek, s a pártot nem oszlatta fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?