Veszélyben Szlovákia energiabiztonsága

Mohi
Pozsony |

A Heger-kabinet végre elszánta magát arra, hogy segít a magas energiaárak miatt nehéz helyzetbe került iskolákon, kórházakon és szociális intézményeken, az ezzel kapcsolatos javaslata azonban több kárt okozhat, mint amennyi hasznot hozna. A tét a szlovák áramtermelés jövője.

A kormány a szerdai ülésén döntött úgy, hogy idén 52 millió euróval járul hozzá az általános és középiskolák, a kórházak és szociális intézmények magasabb energiaárak miatt megugrott költségeinek a fedezéséhez, és segítenek azokon a társasházakban élő családokon is, akik saját gázkazánnal fűtenek, és emiatt az idei év elejétől látványosan megugrott számukra a fűtésszámla.

Különadóval támadnak

A támogatás részleteiről ugyan csak a jövő héten szeretnének beszámolni, közvetve azonban már most elárulták, hogy az intézkedéshez szükséges pénzösszeget honnan szeretnék előteremteni. Az említett segélycsomaggal párhuzamosan ugyanis Igor Matovič pénzügyminiszter azt is bejelentette, hogy különadót vetnek ki az atomerőművekre. Egész pontosan az „atomerőművekben előállított villanyárammal folytatott kereskedelemben képzett túlzott nyereségre”. Matovič szerint a villanyáram atomerőműben történő előállításának a gyártási költségei és a villanyáram tőzsdei ára közötti különbözetet vennék alapul. Erre vetnének ki 50 százalékos adót. Tekintettel arra, hogy a pénzre most van szükségük, a parlamentben gyorsított eljárásban tárgyalnak majd az új adónem elfogadásáról, Matovič szerint ebből így már idén 50 millió eurós bevételre számítanak, jövőre pedig további 300 millió euró folyhat be. Matovič ugyanakkor azt állítja, hogy az új adónemnek semmi köze a fent említett intézményeknek nyújtott támogatáshoz. „Nincs közvetlen összefüggés, hiszen az adókat nem köthetjük egy konkrét kiadáshoz” – ismerte el a tárcavezető.

Bajban az áramtermelő

Az új adónem csupán egy vállalatot érint, a Szlovák Villamos Műveket (SE), amelynek a tervek szerint már áprilisban nagyjából 5 millió eurót kellene befizetnie. Az SE részvénycsomagjának a harmada az állam tulajdonában van, a fennmaradó kétharmadon pedig az olasz Enel és a cseh EPH osztozik. A Szlovák Villamos Művek azonban máris figyelmeztetett, hogy a kormány új ötlete hatalmas károkat okozna a cégnek és az országnak egyaránt. „A cég stratégiai tervei szerint 2022-ben 92 millió, jövőre pedig 320 millió eurós nyereséggel számoltunk. Ha bevezetik az új adónemet, idén ehelyett 72 millió, jövőre pedig 161 millió eurós veszteséget könyvelhetünk el” – nyilatkozta Oľga Baková, az SE szóvivője. A cég vezetősége szerint az új adónem bevezetése garantáltan csődbe vinné a társaságot, amely már eddig is csődközeli helyzetben volt, 3,7 milliárd eurós adósságot görgetve maga előtt. Branislav Strýček, a Szlovák Villamos Művek vezérigazgatója szerint a csőd hetek kérdése lenne.

Mohinak annyi?

„Mindezt figyelembe véve, arra sem számíthatnánk, hogy a cég részvényesei tovább finanszírozzák majd a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkjának az építését és beindítását, hiszen semmi garanciájuk sem lesz arra, hogy a befektetésük megtérül” – figyelmeztet Strýček. Mindez a cég szerint milliárdos károkat okozna az országnak, veszélybe sodorva Szlovákia energiabiztonságát, és tovább növelve a már így is magas energiaárakat. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?