Vasárnapi zárvatartás: szakszervezetekkel egyeztet az egyház

Pozsony |

<p>Az alkalmazottaknak joguk van a szabad vasárnaphoz, a kérdésben az egyház és a szakszervezetek álláspontja azonos.&nbsp;</p>

Erről ma Stanislav Zvolenský, a Szlovák Katolikus Püspöki Kar elnöke, és Jozef Kollár, a Szakszervezetek Konföderációjának elnöke egyeztetett. Zvolenský és Kollár szerint az utóbbi időben egyre mélyül a szakadék a szegények és a gazdagok között Szlovákiában. „Ezért is tartjuk fontosnak az igazságosságon, és a nagyobb szolidaritáson alapuló társadalom kialakításán való munkálkodást. A dolgozók megérdemlik a méltányos bánásmódot és bért, de azt is lehetővé kell tenni számukra azt is, hogy több időt töltsenek a szeretteikkel. Tudatosítjuk a gazdasági növekedés fontosságát a társadalmi fejlődés szempontjából, de nem lehet mindent csak pénzben mérni” – áll a két szervezet közös nyilatkozatában. A katolikus egyház képviselői a választások előtt találkoztak a parlamenti mandátumszerzésre esélyes pártok képviselőivel, és megvitatták velük tízpontos nyilatkozatukat. Ennek nyolcadik pontja a vasárnapi munkavégzés korlátozásáról szól. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?