Változások jöhetnek a távoktatásban

Már a kormány is elismerte, hogy túl sok gyerek esik ki a távoktatásból ⋌(Németi Róbert felvétele)
Pozsony |

A kormány a távoktatásból kieső diákok helyzetére keresi a megoldást. Az oktatási miniszter pedig a tanulók és tanárok koronavírus-tesztelése után újranyitná az iskolákat.

Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök hétfőn este jelentette be a központi válságstáb döntését, mely szerint azok a gyerekek, akiknek a családja anyagi szükséghelyzetben van, valamilyen mértékben újra látogathatják majd az iskolákat. Utalt az Oktatáspolitikai Intézet (IVP) elemzésére, amely szerint a világjárvány első hulláma idején bevezetett távoktatás során országosan 52 ezer diák tűnt el a tanárok szeme elől. „Nem engedhetjük meg, hogy ezek a gyerekek egy elveszett generációként nőjenek fel” – mondta a miniszterelnök, és hozzátette, ezekben a családokban gyakran az alapvető szükségletek biztosítása is gondot okoz. „Ezekben a családokban pedig tablet, vagy számítógép mégannyira sincs” – mondta a miniszterelnök. Újságírói kérdésre hozzátette, az önkormányzatok pontosan tudják, hogy mely családok gyerekeit érintheti az intézkedés, hiszen községek és a városok az alapiskolák fenntartói, ezért pontos listával kell rendelkezniük ezekről a tanulókról. Az iskolák teljes újranyitásával kapcsolatban a kormány egy olyan javaslatot dolgozott ki, mely szerint egy oktatási intézmény akkor nyithatna ki, ha biztosítják az összes diák és a családjuk tesztelését.

Gröhling bizakodó
Az oktatási minisztérium lapunkkal azt közölte, ők azt szeretnék, ha hetente egyszer az összes olyan diák visszatérhetne az iskolába, aki nem tudott részt venni a távoktatásban. Tehát nem csak az anyagi szükséghelyzetben, vagy szociálisan hátrányos helyzetben lévő családok gyermekei járhatnának be az intézményekbe. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az IVP jelentése is arra hívta fel a figyelmet, hogy azokban az alapiskolákban is, ahol hivatalosan egy olyan diák sincs, aki szociálisan hátrányos környezetből érkezne, minden tizedik gyermek kimaradt a távoktatásból. 

Mindenkit vár az iskola
„Egyértelműen azt szeretnénk, ha minden diák mihamarabb visszatérne az iskolákba” – nyilatkozta lapunknak Branislav Gröhling (SaS), oktatási miniszter. A tárcavezető elmondta, hogy a központi válságstáb elé terjesztettek egy javaslatot, amely értelmében már a jövő héttől az alap- és a középiskolákban legfeljebb hatfős csoportokban tanítanák azokat a tanulókat, akik nem tudnak részt venni a távoktatásban. Az intézkedés a nyelvi és a művészeti iskolákra is vonatkozna. Az iskolák teljes újranyitásával kapcsolatban a miniszter arról beszélt, annak örülnének, ha a november 23-ától az ország középiskolái, valamint Pozsony és Kassa alapiskolái is visszaállnának a normális kerékvágásba, november 30-ától pedig az összes többi intézmény is csatlakozna. Gröhling arról is beszélt, hogy az iskolák újranyitása előtt antigénvizsgálatnak vetnék alá a tanárokat és a diákokat is, amelynek a megvalósításában a megyék közreműködésére számítanak. Ezen felül be szeretnének vezetni egy jelzésrendszert, amely az egyes oktatási intézmények járványügyi veszélyességét mutatná. A tárca kiemeli, ahogy a világjárvánnyal kapcsolatos összes intézkedésről, így az iskolák részleges megnyitásáról is a Közegészségügyi Hivatalnak, majd pedig a kormánynak kell döntenie. A kabinet szerdán reggel 6 órakor ül össze.

Minden intézmény más
Lapunknak a gútai II. Rákóczi Ferenc Alapiskola igazgatója, Kacz Jenő elmondta, ő jó ötletnek tartja a, hogy az anyagi szükséghelyzetben lévő családok gyerekei újra valamilyen formában az iskolai falai között tanulhassanak. Hozzátette azonban, hogy ebbe a kategóriába viszonylag kevesen tartoznak, így az intézkedést azokra a gyerekekre is ki kellene terjeszteni, akik az szociálisan hátrányos környezetből érkezőnek (SZP) számítanak, ugyanis ez a csoport nem teljesen fedi át az anyagi szükséghelyzetben lévők kategóriáját. Egyben elmondta, hogy a két említett csoport együttes figyelembevétele sem garancia arra, hogy minden olyan gyerek visszatérhet az iskolába, akinek otthon egyszerűen nincs lehetősége tanulni. Az igazgató szerint az ő iskolájuk felső tagozatába hozzávetőlegesen száz tanuló jár, amelynek 10-15 százalékával vesztették el a távoktatás során a kapcsolatot, köztük sok olyan diákkal, aki az említett két csoportba tartozik. Ugyanakkor a távoktatás során olyanok is eltűntek az oktatási rendszerből, akiknél ez nem a családjuk anyagi helyzetével magyarázható. 

Ha a gyerekek egy része újra iskolába fog járni, az az intézményvezető szerint a pedagógusok munkaszervezése szempontjából is sok kérdést vet fel, hiszen a tanárok jelenleg is online oktatnak. Ezzel párhuzamosan kellene megvalósítaniuk a tanulók egy részének helyszíni tanítását. Az igazgató úgy látja, hogy heti egy alkalommal ez még megoldható, de akkor is problémát jelent majd, hogy az intézménybe érkező diákok más-más osztályba járnak, így a számukra összeállított tananyag is különböző.

Mohňanský Csilla, a Buzitai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója lapunknak arról számolt be, hogy náluk már tavasszal is egészen jól működött a távoktatás rendszere. Azóta pedig a pedagógusaik a távoktatás témájában tovább is képezték magukat. Az iskola tanulóinak naponta 4-5 videókonferencia formájában megtartott online órája van. „A gyerekeknél felmértük az otthoni körülményeket, és azokba a családokba számítógépet kölcsönöztünk, ahol nem állt rendelkezésre megfelelő számú ilyen eszköz” – mondta az intézményvezető. 

Arról is beszélt, hozzájuk csak néhány hátrányos helyzetű gyermek jár. "A hetedikben egy olyan tanulónk van, akinek nincs internet elérhetősége, neki heti lebontásban küldjük a tananyagot" - mondta azzal, hogy a diákjaik csak elvétve hiányoznak az online órákról, és csak egyetlen további tanuló van, aki rendszeresen elmarad az internetes foglalkozásokról. Így a közel száz felső tagozatos diákból ketten nem vesznek részt a távoktatásban. Az igazgató szerint további 2 olyan felső tagozatos diákjuk van, akinek a családja anyagi szükséghelyzetben van, de az önkormányzat vagy az érintett gyermek családja az ő esetükben is megoldotta az online oktatásban való részvételt. Az intézményvezető szerint az oktatás szervezésében problémát jelentene számukra, ha az anyagi szükséghelyzetben lévő tanulóknak kötelező lenne az iskola időnkénti látogatása. A pedagógusaik ugyanis otthonról dolgoznak, így néhány tanuló miatt kellene az iskolába bejárniuk, miközben az érintett diákok egyébéként részt vesznek az online tanításban.

Nehéz terep
A Szepsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatója, Sirgely Andrea kérdésünkre elmondta, az intézményüknek 500 diákja van. „Ők mind, szociálisan hátrányos környezetből származó roma gyermekek” – tette hozzá. Ebből 180 diák a jelenleg távoktatásba kényszerölő felső tagozatos tanuló. Az intézményvezető szerint a gyerekek többsége a várostól két kilométerre lévő roma telepen lakik. Sirgely szerint a tanulóik legnagyobb részénél teljesen kizárt, hogy online órákon vegyenek részt. „Hiszen nincsenek megfelelő eszközeik, legfeljebb okostelefonnal rendelkeznek” – magyarázta.

Az igazgatónő szerint a tanáraik igyekeznek minden rendelkezésre álló lehetőséget a távoktatás megvalósítására használni. Elmondta, hogy azok a gyerekek, akik rendelkeznek okostelefonnal, általában a Facebook közösségi hálón is regisztráltak, így a pedagógusok az online felület csevegőszolgáltatásán, a Messengeren keresztül küldenek a diákoknak feladatokat. „Így a tanulók 30 százalékát érjük el, további 30-40 százaléknak pedig mobiltelefonja sincs” – mondta, és hozzátette, ezeknek a gyerekeknek hetente egyszer az iskola épületében adják át a feladatlapokat, ahová egyesével engedik be őket. Sirgely szerint a többi tanulóval pedig teljesen elvesztették a kapcsolatot. Hozzátette azonban, főleg olyan diákokról van szó, akik a megszokott oktatás idején is sokat hiányoztak, notórius iskolakerülők voltak.

Az intézményvezető szerint a tanulóik jelentős része olyan családból származik, amely anyagi szükséghelyzetben van. Úgy látja, ha a kormányzat elrendeli, hogy az érintett gyermekeknek heti egy alkalommal az iskolában kell foglalkozásokat szervezniük, akkor azzal meg tudnak birkózni. „Az lenne azonban a legjobb, ha minden diákunk újra iskolába járhatna” – emelte ki az igazgatónő, hiszen a pedagógussal való közvetlen interakcióra feltétlen szükségük van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?