Újra megnyílt a második pillér

Pozsony |

<p>Ki, be, ki, be &ndash; 2005-től, amikor létrejött a kétpilléres nyugdíjrendszer, már negyedszer nyílik meg a 2. pillér. A Smer számításai várhatóan ezúttal sem jönnek be, egy friss felmérés szerint az emberek 80 százaléka maradni szeretne.</p>

Közel másfélmillió pénztártag, 6,6 milliárd eurós összvagyon – mától három hónapon át ezért megy a harc. A második nyugdíjpillér rövid, tízéves története során negyedszer nyitotta meg a Smer a rendszert, a ki- és belépők előtt. Robert Fico kormányfő szerint egymillió embernek – vagyis a pénztártagok kétharmadának – semmi keresnivalója a rendszerben, mivel csak ráfizetnek. Az ellenzék szerint azok száma, akiknek valóban megérheti a kilépés, ennél sokkal alacsonyabb. A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) számításai alapján kb. 85 ezren hagyják ott a második pillért. A miniszterelnök korábban azt ígérte, nem indul kampány a kilépés mellett, ám a Sme értesülései szerint minden pénztártag már a következő napokban személyre szabott – ez újdonság – levelet kap a Szociális Biztosítótól. A levél az ígérttel ellentétben nem tényszerű, hanem a második pillérrel szemben maximálisan negatív hangvételű. A levélben arról győzködik a pénztártagokat, hogy pánikra semmi ok, mivel a statisztikai hivatal adatai alapján 2030-ig nőni fog Szlovákia lakosságának száma – holott a statisztikusok arra figyelmeztetnek, hogy már 2022-től beindul a csökkenés. Ficóéknak, ha eredményesek akarnak lenni, szükségük is lesz a masszív nyugdíjkampányra. A Focus friss közvélemény-kutatása alapján ugyanis a pénztártagok túlnyomó többsége nem akar kilépni. A megkérdezettek 79 százaléka azt vallja, hogy a rendszer előnyös, előnytelennek csak az emberek 17 százaléka véli. Sőt, a megkérdezettek többsége (57%) még növelné is a második pillérbe történő járulékbefizetés nagyságát (jelenleg az alkalmazottak bérének 14%-át a Szociális Biztosító, 4%-át a magánnyugdíjpénztár kapja). Elemzők sem várnak nagy exodust, hiszen aki ki akart lépni, már három alkalommal megtehette az elmúlt évek során. A rendszerből nem csak kilépni lehet, aki eddig nem volt magánnyugdíjpénztár-tag, június 15-ig beléphet. Folytatás a 2. oldalon. (MSz)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?