Uhrík, Fico és Blaha volt a legnépszerűbb szlovák politikus a Facebookon 2022-ben

uhrik k

Taroltak a közösségi médiában az összeesküvés-elméleteket és álhíreket is terjesztő politikusok.

A legnépszerűbb politikus a Facebookon 2022-ben a Republika EP-képviselője, Milan Uhrík volt, aki több mint 5,4 millió interakciót, vagyis lájkot, kommentet és megosztást gyűjtött össze, ezáltal közel 29 százalékkal javítva előző évi mutatóján – derült ki a Denník N elemzéséből.

A második helyen a Smer elnöke, Robert Fico végzett 5,3 millió interakcióval, ami nagyjából 33 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest.

A harmadik helyen párttársa, Ľuboš Blaha tanyázik (4,3 millió interakció), míg a negyedik helyen a fasiszta ĽSNS listáján parlamentbe jutó, jelenleg független képviselőként tevékenykedő Tomáš Taraba zárt (3,7 millió interakció), méghozzá a republikás Milan Mazurek (3,5 millió interakció) előtt, aki az ötödik pozíciót foglalta el a listán.

Zuzana Čaputová államfő a hatodik helyre szorult 3,4 millió interakcióval, a Hlas elnöke, Peter Pellegrini pedig csak a hetedik lett 2,4 millió lájkkal, kommenttel és megosztással.

A koalíciós politikusok közül Igor Matovič (OĽaNO) szerepelt a legjobban, bár csak személyes profilja van, amelyen közel 1,7 millió interakciót gyűjtött be, ami 62 százalékkal több, mint 2021-ben. A megbízott miniszterelnök, Eduard Heger (OĽaNO) a hivatalos Facebook-oldalán 1,3 millió, Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter pedig 1 millió interakciót ért el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?