Trnka abszurdnak tartja az ellene felhozott vádakat

Rastislav Trnka

Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke törvénytelennek és abszurdnak tartja a közbeszerzések ügyében indult eljárást – fogalmazott közleményében Katarína Strojná, a megyeelnök szóvivője.

A Rastislav Trnka volt parlamenti képviselő ellen indult büntetőeljárásról kedden tájékoztatott Ondrej Repa, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze.

„Az eljárás törvénytelen, ezért feljelentést tettünk. Semmiféle kár nem keletkezett, nem is keletkezhetett. A megyeelnök abszurdnak nevezte az ügyet, amit az is bizonyít, ahogyan Repa nyilvánosságra hozta az erről szóló híreket” – válaszolta Strojná.

Az ügyész a sajtótájékoztatón azt mondta, a Különleges Ügyészi Hivatal már régóta foglalkozik az üggyel, március 7-én három személy ellen indult büntetőeljárás. „Felmerült a túlszámlázás gyanúja a szerződés kapcsán” – tette hozzá Repa.

A Plus jeden deň portál értesülései szerint Gyimesi György volt parlamenti képviselő ellen is vizsgálat indult. Gyimesi azt mondta, még nem kézbesítettek neki semmilyen dokumentumot ezzel kapcsolatban, nem tudja, mivel szemben kellene védekeznie. „Nem tudok róla, hogy bármilyen bűncselekményt elkövettem volna” – jelentette ki, és hozzátette, rövid ideig hivatalnokként dolgozott a megyei hivatalban, nem ő döntötte el, hogy mit és mennyiért fognak beszerezni. Elmondása szerint csak egy alacsony értékű szerződést talált a megye honlapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?