Tisztességtelen vállalkozókat büntetett meg versenyhivatal

euro penz

Az ügy egy olyan technológiák szállítására irányuló közbeszerzési eljárásra vonatkozik, amelyek a sütőipari termelési folyamat hatékonyságát hivatottak növelni.

Július 25-én a Gazdasági Versenyhivatal határozatot hozott, amelyben 236 892 euró összegű bírságot szabott ki három vállalkozóra, emellett kartellmegállapodás megkötése miatt két személyt egy, illetve három évre eltiltott a közbeszerzésekben való részvételtől.

A határozat a hatóság által a gazdasági minisztérium panasza nyomán indított vizsgálat eredménye.

Az ügy egy közbeszerzési eljárást érintett, amelyet az Európai Unió strukturális alapjaiból az Integrált Infrastruktúra Operatív Program keretében nyújtott vissza nem térítendő pénzügyi hozzájárulás kedvezményezettje írt ki – konkrétan a sütőipari termelési folyamat hatékonyságának növelését célzó technológiák szállítására vonatkozott. A közbeszerzésre vállalkozóknak kellett pályázniuk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?