Tiso születésnapjára emlékezett az SNS

Pozsony |

<p>A Szlovák Nemzeti Párt saját weboldalán emlékezett meg a II. világháborús szlovák fasiszta bábállam elnökének, Jozef Tisónak a születésnapjáról. A párt azzal védekezik, hogy más oldalakon is található történelmi eseményeket jegyző rovat.</p>

Az SNS honlapja „szlovák politikus, államférfi és római katolikus papként” emlékezett meg a fasiszta Németországgal egykoron kollaboráló Tisóról, aki október 13-án született. Miután a sajtó felfigyelt a párt weblapján a megemlékezésre, az SNS törölte a bejegyzést, a hibát viszont nem hajlandók elismerni. Zuzana Kohútková, a párt szóvivője azzal magyarázta a Tiso-féle megemlékezést, hogy „az adott rubrika a megtörtént történelmi eseményeket figyeli. Hasonló áttekintés más honlapokon és sajtóoldalakon is megtalálható”. A párt azonban honlapján az október 13-hoz kötődő három legfontosabb események közé sorolta Jozef Tiso születésnapját. Ezzel simán lekörözte a szélsőséges Marian Kotleba pártját, a Mi Szlovákiánk Néppártot. Ez ugyanis semmilyen formában nem emlékezett meg Jozef Tiso születésnapjáról, holott rendszeresen szerveznek megemlékezéseket a fasiszta elnök pozsonyi sírjánál. Marian Kotleba áprilisban a parlamentben egyperces néma csenddel akart tisztelegni a kivégzett Tiso emléke előtt halálának 69. évfordulója alkalmából. A javaslatot Andrej Danko, a parlament elnöke nem sorolta be a programpontok közé.

A nemzetiektől korábban sem állt távol a fasiszta szlovák állam elnökének tisztelete. Az SNS honlapján még 2014-ben az „Emlékezünk” rovatba feljegyezte Jozef Tiso születésnapját és halálának dátumát. Korábban 1997-ben a párt akkori elnöke, Ján Slota felszólított minden szlovákot, hogy közösen tisztelegjenek az „egyház és a haza nagy fiára”, Jozef Tisóra. 2011-ben Anton Hrnko, a párt parlamenti képviselője blogjában úgy fogalmazott, hogy egyetlen objektív történész sem írhat rossz szándékot vagy nem humánus célokat Tiso számlájára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?