Szövetség a Republikával, vagy mégsem?

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke (Somogyi Tibor felvétle)
Pozsony |

A Szövetség elnöke, Forró Krisztián (MKP-platform) szerint pártja még nem döntött arról, kizárja-e a szélsőjobboldali Republikával való együttműködést. A Szövetség alelnöke, Mózes Szabolcs (Összefogás-platform) viszont arról beszél, nem is lesz ilyen döntés, mert már most világos, a Republika nem lesz partnere a pártnak, ahogy Rigó Konrád, a Híd-platform vezetője is kizárta ezt.

Forrót még a hét elején, az Aktuality politikai vitaműsorában kérdezték egyebek mellett arról, hogy a Szövetség, ha a parlamentbe jutna, együttműködne-e a fasisztaĽSNS-ből kivált, szintén szélsőjobboldali Republikával. A pártelnök azonban erre nem adott egyértelmű választ, azt mondta, egyelőre nem tudni, hogy ki jut be a törvényhozásba, ezért nem szeretne belemenni abba, kivel zárják ki már most az együttműködést. Így lényegében nem zárta ki a Milan Uhrík és Milan Mazurek nevével fémjelzett Republikával való kooperációt sem. Ezzel együtt azonban arra emlékeztetett, már a Szövetség megalakulásakor elhatárolódtak az ĽSNS-től és a Smertől.

Egykor és most

Tavaly március 23-án, amikor az MKP, a Híd és az Összefogás bejelentette, Szövetség néven egyesül, Forró a szélsőséges pártokkal kapcsolatban még másként fogalmazott. A pártelnöktől akkor a sajtótájékoztatón azt kérdeztük, kizárják-e a Kotleba-féle pártokkal való kooperációt. „Természetesen minden szélsőséges párttal való együttműködést kizárunk” – válaszolta. Forró tavalyi és mostani nyilatkozata közti ellentmondás kapcsán a Szövetségnél aziránt érdeklődtünk, mikor változott meg a pártnak a Republikához való hozzáállása. A sajtóosztály annyit közölt, „a Szövetség álláspontja nem változott”, amiből továbbra sem volt világos, a párt együttműködne-e a Republikával, vagy sem. A témára ezért rákérdeztünk a Szövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján is, amelyet egyébként az állami költségvetés tervezetével kapcsolatban tartottak. A pártelnök itt ismét nem határolódott el a Republikától. „A Szövetség megalakulásakor elmondtuk, hogy melyik két párttal zárjuk ki az együttműködést” – mondta most Forró, és hozzátette, ő személyesen nem tudja elképzelni, hogy a Republikával együtt dolgozzanak, de erről pártszintű döntés nincs. „Ha felmerül ez a kérdés, akkor természetesen lesz döntés” – jelentette ki.

Akik elhatárolódnak

Forrónak a kijelentései kapcsán először Rigó Konrád, a Szövetség Híd-platform elnöke szólalt meg. „A Republika NO-GO” – írja a közösségi oldalán, majd hozzáteszi, a jelenlegi OĽaNO-tól is elhatárolódik. Mózes Szabolcs (Összefogás-platform), a párt alelnöke pedig lapunknak úgy nyilatkozott, a szélsőséges pártokat még a Szövetség alakulásakor egyértelműen kizárták a lehetséges partnerek sorából. Ez szerinte érvényes a Republikára is, ami a Szövetség alakulásakor már létezett. „Mielőtt bárki félreértené: a Republikáról nincs és nem is volt vita a párton belül, nem lesz partner” – jelentette ki.

Platformtörlés?

Az MKP-platform tagjaként politizáló pártelnök és vele szemben a másik két platform vezető politikusa tehát eltérő állásponton van a szélsőséges Republikával való együttműködés kérdésében. Az ügyben megszólalt az MKP-platform vezetője, Berényi József is. „Pártelnöki felkérés vagy elnökségi mandátum nélkül előszeretettel mondják meg nekünk, hogy mi a Szövetség politikája, kikkel lehet együttműködni vagy kivel nem” – írja a közösségi oldalán Berényi, a Szövetség meg nem nevezett vezetőit bírálva. Majd úgy fogalmaz, a párt számára a regionális választás sikerét az hozta el, hogy félretették a platformokat, és arra utal, a Szövetségen belül meg kell nyitniuk a platformok kérdését. Arról pedig lapunk számolt be, hogy az MKP január 28-ára rendkívüli pártkongresszust hívott össze, amelyen információink szerint a platformok felszámolása is terítékre kerül.

Mózes Berényi kritikájára azzal reagált, nem tudja, kire célzott az MKP-platform vezetője, de szerinte egy párt elnökségi tagjának nem a saját párttársait kellene nyilvánosan támadnia, mert ez árt a Szövetségnek. Mózes szerint a platformok, ahogy más pártszervek, a pártszerkezet részei. „Ezeket nem félretenni kell, hanem nem foglalkozni velük, mert a választókat nem ez érdekli” – jelentette ki azzal, a pártnak csak árt, ha saját magával foglalkozik.

Rigó Konrád pedig Berényi kijelentéseivel kapcsolatban arra emlékeztetett, a párt egyesítésekor állapodtak meg a platformrendszerben. „Ezt a rendszert leghamarabb a parlamenti választás után értékeljük felül” – idézte a megállapodást. Rigó is tudja, hogy vannak páran, akiknek ez a rendszer továbbra sem tetszik. „Nem kell gyermeki naivitással rajonganunk egymás iránt, elég, ha szövetségesekként együtt dolgozunk azért, hogy a szlovákiai magyaroknak jobb legyen az életük ebben az országban – ehhez pedig nem a partnereik földbe döngölésén keresztül vezet az út” – jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?