Szövetség: a kormány járványkezelése kaotikus

sZÖVETSÉG
Pozsony |

A Szövetség a járvány kezelése miatt bírálta a kormányt, az intézkedések szerintük szakmaiatlanok, logikátlanok és későn érkeztek.

„A kórházakban ugyan van elegendő lélegeztetőgép, de még ki sincsenek csomagolva, nem használják azokat, mert nincs aki kezelje a berendezéseket, ezért aztán emberek halnak meg. A koalíció nem volt képes arra, hogy az egészségügyi dolgozókat a szektorban tartsa” – közölte a párt a TASR állami hírügynökséggel. A Szövetség szerint a járványügyi intézkedések szakmaiatlanok, logikátlanok, későn érkeztek, ráadásul kaotikusan kommunikálták azokat. Szerintük az emberek már nem is követik, melyek az aktuálisan érvényes intézkedések, így nem is tartják be azokat. Mindez pedig a társadalom frusztrációjához vezet.

A Szövetség szerint az államnak jobban oda kellene figyelnie a Covid-betegekre közvetlenül az után, hogy megfertőződtek, de a betegség hosszútávú következményeinek kezelésére is figyelmet kellene fordítania. A párt járvány és válságkezelési javaslatokat is megfogalmazott, így az antitest-vizsgálatok bevezetését, bizonyos esetekben az ÁFA öt százalékra csökkentését, de az oltottaknak járó 100 eurós utalvány ötletét is felvetették. Azt javasolták, ezeket a hazai vendéglátásban, éttermekben lehessen érvényesíteni.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?