Szabadlábra helyezték Jaroslav Haščákot

Jaroslav Haščák
Pozsony |

A Szlovák Legfelsőbb Bíróság csütörtökön szabadlábra helyezte Jaroslav Haščákot, a Penta pénzügyi csoport társtulajdonosát, valamint Dana Arpášovát. A szenátus a terheltek által benyújtott fellebbezés ügyében megállapította, hogy indokolatlanul tartják fogva őket, majd eltörölte a Specializált Büntetőbíróság 2020. december 4-én hozott ítéletét.

A Legfelsőbb Bíróság munkabeosztása szerint az ügyben döntő szenátus tagjai Pavol Farkaš, Alena Šišková és Martina Zeleňáková.

„Üdvözöljük, hogy a Legfelsőbb Bíróság elfogadta a letartóztatás elleni fellebbezésünket. Kezdettől fogva hangoztattuk, hogy Haščák úr letartóztatása törvénytelen és megalapozatlan. Jelen pillanatban nem fűzünk az ügyhöz több megjegyzést, mivel nem ismerjük a bírósági döntés indoklását” – jelentette ki a csütörtöki határozattal összefüggésben Martin Škubla ügyvéd.

A Specializált Büntetőbíróság vizsgálóbírója december 4-én rendelte el Jaroslav Haščák és Dana Arpášová letartóztatását, eleget téve az ügyész javaslatának. Az indoklás szerint azért volt szükség az előzetes letartóztatásra, mert mindkét terhelt esetében fennállt a kollúzió, vagyis a tanúk befolyásolásának veszélye. A terheltek vallomást tettek, de tagadták a bűnösségüket.

Haščák ellen korrupciós bűncselekmények és pénzmosás ügyében indult büntetőeljárás. A Penta társtulajdonosa ezt követően lemondott minden, a pénzügyi csoportban betöltött ügyvezetői funkciójáról. Ugyanakkor tagadja, hogy elkövette volna azt, amivel gyanúsítják. A rendőrség összesen három személy ellen indított eljárást, mindhárom esetnek a Gorilla-ügyhöz lehet köze.

A Penta székhelyén, a pozsonyi Digital Parkban december 1-jén tartottak razziát felfegyverzett rendőrök.

Az Új Szó kiadója a DUELL-PRESS Kft., amely a Penta befektetési csoport 100 százalékos tulajdonában van.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?