Hamran: Šutaj Eštok szétveri a NAKÁ-t, megalázza a nyomozókat

sutaj estok k
Pozsony |

Átszervezi a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséget (NAKA) Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter. A tapasztalt nyomozókat járási rendőrőrsökre helyezik át, akár járőrözni is küldhetik őket. Hamran István korábbi rendőrkapitány szerint egyértelműen arról van szó, hogy a kormány a vele kapcsolatban lévő, komoly bűncselekményekkel gyanúsított személyek elleni eljárásokat akarja ezzel ellehetetleníteni. 

A belügyminiszter a Markíza televízió vasárnapi műsorában beszélt arról, át akarja szervezni a NAKÁ-t. A televízió értesülései szerint erre már a 2024 első negyedévében sor kerülhet. Šutaj Eštok azt állítja, túl sok hivatalnok dolgozik a NAKÁ-nál és egyre kevesebb ott az olyan rendőr, aki ténylegesen nyomozna. Szerinte inkább a nem speciális feladatokra összpontosító rendőri egységeket, vagyis a járási, kerületi rendőrőrsöket kell megerősíteni. „Nem gondolom, hogy a speciális egységeknek úgy kellene működnie, hogy nagyon sok idézőjeles elit nyomozó dolgozik, miközben az utcákon óriási rendőrhiány van” – jelentette ki. A tárcavezető az állításához egy táblázatot is mellékelt, amely azt mutatja, az egyes megyékben mennyi rendőr hiányzik. A régiók között a létszámhiány Pozsony megyében a legrosszabb, ott 323 betöltetlen rendőri állás van. Viszont az Országos Rendőr-főkapitányságon, ahová a NAKA is tartozik, 698 hely betöltetlen. A NAKA átszervezésével ennek a rendőri egységnek a létszáma jelentősen csökken. Šutaj Eštok ugyanakkor a televízióműsorban kijelentette, „semmi esetre” sem szeretné korlátozni a korrupció elleni harcot, sőt fokozni szeretné azt. Arra a kérdésre, hogy ez mégis hogyan lesz lehetséges, ha a korrupciót vizsgáló rendőri egység létszámát csökkentik, a miniszter nem válaszolt. A belügyminisztérium későbbi nyilatkozata is arról szól, hogy elsősorban a járási rendőrőrsök megerősítését tekintik prioritásnak. A rendőrség belső szervezési kérdései elvben kizárólag az országos rendőrfőkapitány, Ľubomír Solák kezében vannak. 

Leállnak a nyomozások? 

Hamran István korábbi országos rendőrfőkapitány, aki 2021 szeptemberétől 2023 októberéig állt a bűnüldöző hatóság élén, lapunknak most úgy nyilatkozott, szerinte az átalakítás kapcsán egyértelműen arról van szó, a kormány meg akarja bénítani a NAKÁ-t és el akarja távolítani azokat a rendőröket, akik fel mertek lépni a szervezett bűnözéssel szemben, bele mertek menni a kényes ügyekbe. Még akkor is, ha a háttérben magas beosztású tisztviselők, oligarchák álltak. Szerinte kijelenthető, a kormány azért akarja átalakítania NAKÁ-t, mert büntetlenséget szeretne biztosítani bizonyos oligarcháknak, magas beosztású tisztviselőknek, politikusoknak egyéb szereplőknek. Hozzátette, a Speciális Ügyészség megszüntetése is ezt a célt szolgálja. „Nem csinálnám másként, ha azt szeretném elérni, hogy a komoly gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatban ne legyenek nyomozások” – jelentette ki azzal, valós a veszélye, hogy súlyos bűncselekmények maradnak kivizsgálatlanul. „Nyilvánvaló, hogy ez a kormány célja” – tette hozzá. Hamran rámutatott, a NAKA azért is fontos, mert a költségvetés forrásait, vagyis a közpénzeket is védik a bűncselekményekkel szemben. 

Az ürügy is furcsa 

Hamran számára azért is furcsa, hogy a kormány át szeretné szervezni a NAKÁ-t, mert korábban, pont a smeres kabinet idején alakították át ezt a rendőri egységet. Arra emlékeztetett, ebben a folyamatban akkor részt vett Branislav Zurian is, akit a mostani kormány a rendőrség belső ellenőrzésének élére nevezett ki. A 2020-as kormányváltás után egyébként Zuriant kétszer is súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg, de a főügyészség megszüntette az eljárást. Hamran elmondta, hivatali ideje alatt ő semmit sem változtatott a NAKA szervezetén, mindössze néhány tisztségviselőt cserélt le, így számára meglepő, hogy a belügyminiszter azzal érvel, az egység nem hatékony, hiszen pont ugyanaz a szerkezete, mint ahogy azt a smeres kormány idején létrehozták. A most tervezett átalakítás során akár 100-150 fővel csökkenthetik a NAKA létszámát. 

A nyomozók megalázása 

A korábbi rendőrkapitány arról is beszélt, számára furcsa, hogy a NAKA nyomozóit a körzeti, járási rendőrőrsökre vezényelnék át. Ezeken a szinteken ugyan valóban sok üres hely van, de ezt szerinte inkább azzal kellene megoldani, hogy új rendőröket vesznek fel. „Így nem értem, miért a tapasztalt NAKA-nyomozókat szeretnék oda áthelyezni, azokat, akik felsőfokú végzettséget szereztek, építették a karrierjüket. Tényleg el tudja valaki azt képzelni, hogy ezen rendőrök átmennek járási szintre dolgozni és 10-15 év után ott fogják folytatni, ahol egykor elkezdték a pályájukat?” – tette fel a kérdést, és így folytatta: „A körzeti osztályokon aztán például járőrként fognak dolgozni. Nem folytathatják a nyomozói pályafutásukat.” Hamran szerint ez a rendkívül bizarr helyzet a tapasztalt, rátermett rendőrtisztek megalázása. Úgy véli, több nyomozó inkább civilbe vonul. Arra is rámutat, a regionális szinteken több mint 2000 rendőr hiányzik, ha pedig a NAKÁ-ról 150 rendőrt járási és kerületi szintre vezényelnek át, azzal gyakorlatilag alig csökken ez a létszámhiány. 

A NAKA egy korábbi tisztségviselője, Peter Chudý is arról beszélt a Markízának, a NAKA átszervezésének célja szerinte az, hogy eltávolítsák a nem lojális rendőröket. „Meg vagyok győződve arról, ahogy a múltban, a mostani átszervezésnek is az a célja, hogy eltávolítsák azokat a becsületes és tisztességes rendőröket, akik a magas beosztású személyeket érintő ügyeken dolgoznak” – jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?