Sulík könnyítene a vállalkozók életén

Sulík
Pozsony |

A gazdasági tárca ma bemutatta a vállalkozói környezet javítását célzó második intézkedéscsomagját. Míg az első csomagban 114 intézkedéssel rukkoltak elő, a most bemutatott 469-cel számol.

Richard Sulík gazdasági miniszter már a tárcája által kidolgozott, és a parlament által gyorsított eljárásban idén júliusban elfogadott első intézkedéscsomag életbe lépését követően jelezte, hogy ősszel egy újabb csomaggal rukkolnak elő. Hogy a második csomag bemutatása decemberre tolódott, azt Ján Oravec gazdasági államtitkár a megoldásra váró problémák számával magyarázza.

„A tárcánkhoz több mint 2500 javaslat érkezett, ezek közül kellett kiválogatnunk a legfontosabbakat, azokat, amelyekkel gyors és hatékony segítséget nyújthatunk a vállalkozóknak”

– mondta el Oravec. Egyelőre azonban a szaktárca által kidolgozott, 469 pontot tartalmazó intézkedéscsomag is csak egy javaslat, amelyet a gazdasági tárcának meg kell vitatnia a többi minisztériummal. „A most bemutatott javaslatok közül a tárcaközi egyeztetést követően néhány a szemetesben végezheti, mindent megteszünk azonban azért, hogy a túlnyomó részük jövő nyárig megvalósuljon” – tette hozzá Sulík. Oravec szerint eddig 20 intézkedést sikerült elfogadtatniuk a többi minisztériummal.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a vállalkozói környezet nem egyik napról a másikra romlott el, az elmúlt 12 évben fokozatosan, lépésről lépésre hozták meg azokat az intézkedéseket, amelyek megnehezítették a vállalkozók életét”

– mondta el a gazdasági miniszter, aki szerint épp ezért a problémák megoldása is több időt vesz majd igénybe. Jana Kiššová, a miniszter tanácsadója szerint a vállalkozóknak továbbra is a bürokrácia okozza a legtöbb gondot. „Egy átlagos vállalkozónak évente 220 óráját, több mint 27 munkanapját veszi el a vállalkozással összefüggő ügyintézés, ami fenntarthatatlan. Tisztában vagyunk vele, hogy a koronavírus-járvány miatt több ágazat is rendkívül nehéz helyzetbe került, ezért most kell segítenünk a vállalkozókon, és nem csupán a nekik nyújtott dotációkkal, hanem a hivatali ügyintézés egyszerűsítésével is” – mondta el Kiššová.

A gazdasági tárca által javasolt intézkedések több minisztériumot is érintenek. A közlekedési tárcának például el kellene törölnie a vállalkozók azon kötelességét, hogy az autójuk pótkocsijára is ki kelljen váltaniuk a sztrádamatricát, a pénzügyminisztériumnak pedig az adózással kapcsolatos szabályokon kellene egyszerűsítenie. A koronavírus-járvány miatt az adószabályokat összhangba hozzák például az alkalmazottak tesztelésével kapcsolatos kiadásokkal. A munkáltatók számára eltörölnék a rádió- és tévékészülékek után fizetendő üzembentartási díjat, és a kisebb cégek számára is liberalizálnák az energiaszolgáltatás díjszabását. Az eddigi két év helyett a munkáltatóknak a jövőben elég lenne négyévente munkabiztonsági oktatásra küldeniük az alkalmazottaikat, és lazább szabályozást terveznek a családtagok foglalkoztatásával kapcsolatban.

Több változás várható az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatban, és egyszerűsítenék a külföldi vendégmunkások foglalkoztatásához szükséges engedélyek elintézését is.

Az üzletláncoknak szeretnének kedvezni azzal, hogy a jövőben ezek már az előállítási árnál is alacsonyabb összegért adhatnának túl a termékeken. Ez utóbbi ellen azonban már felemelték szavukat az élelmiszeripari cégek. Milan Lapšanský, a Szlovákiai Pékek, Cukrászok és Tésztagyártók Szövetségének az ügyvezető igazgatója szerint emiatt még kíméletlenebb feltételeket szabnak majd nekik az üzletláncok, arra kötelezve őket, hogy a termékeiket a gyártási áron alul adják el nekik, ami egész ágazatokat sodorhat veszélybe.

Ez azonban természetesen csak a jéghegy csúcsa, hiszen az említett 469 intézkedés puszta felsorolása 12 oldalt vesz igénybe. Hogy a lista milyen részletes, azt Sulík érzékeltette, aki elárulta, hogy a kedvenc pontja az, amely eltörölné a munkáltató azon kötelességét, amely szerint rendszeresen le kell mosnia az ablakokat. Akik a részletekkel is szeretnének megismerkedni, azok ezt a gazdasági tárca honlapján (mhsr.sk) tehetik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?